№1(125)
január - március
2014 év

Koszorúzás Budán

A Magyarországon élő ukránok február 21-én, a Budai Várban emlékeztek a Dnyeszteri sellő almanach budai megjelenésének 177. évfordulójára. A koszorúzási ünnepségen megjelentek az Ukrán Országos Önkormányzat és a Magyarországi Ukrán Kulturális Egyesület vezetői, a települési, illetve a fővárosi kerületi ukrán önkormányzatok tagjai és az ukrán kultúra magyar tisztelői. Ez alkalommal közösségünk immár tizenhatodszor ünnepelte meg Magyarországon az Ukrán Kultúra Napját. Hartyányi Jaroszlava, az Ukrán Országos Önkormányzat és a Magyarországi Ukrán Kulturális Egyesület elnöke beszédében utalt ara, hogy a Magyarországon élő ukránok 1998 óta február utolsó napjaiban tisztelegnek ezen a helyen azon nagy ukrán elődök emléke előtt, akik a világi és egyházi tilalmak, cenzori tiltások ellenére is közreadták az első Nyugat-ukrajnai almanachot. Számunkra most is nagyon fontos az ukrán nyelv fennmaradása és fejlődése, azé a nyelvé, amelyet évszázadok hosszú során át üldöztek, és az ukránok mai ellenségei sem mondtak le arról, hogy megkíséreljék, ha nem is teljes betiltását, de legalább regionális szintre történő visszaszorítását, illetve tájnyelvi reliktummá degradálását. Az a tény viszont, hogy ma itt együtt vagyunk, ékes bizonyítéka annak, hogy nyelvünk él, élni fog, és nagyon nehéz lesz megsemmisíteni.