Küzdelem a Hrusevszkij utcában. Véres Vízkereszt
2014. január 19-én Kijevben népgyűlésre gyülekezett több tízezer tüntető, hogy kifejezésre juttassa tiltakozását a január 16-án hozott „diktatúra-törvénnyel” szemben. Az emberek egy része a Majdanról a Parlamenthez vonult, hogy hangot adjon tiltakozásának. Útjukat állták a Berkut erőszakszervezet katonái, akik a Valerij Lobanovszkijról elnevezett Dinamo stadion bejáratánál autóbuszokkal és teherautókkal torlaszolták el a Hrusevszkij utcát. A békés akcióból kemény összecsapás lett a rendőrökkel és a belügyi erőkkel.
Emlékszünk az ellenállás – január 19-rők 20-ra virradó – éjszakájára… A Berkut katonái a Hrusevszkij utcában egész éjszaka fény- és hanggránátokat, gumilövedékeket és lőfegyvereket vetettek be a tüntetők ellen. Állandósult a csatazaj. A berkutosok két gránátvetőből folyamatosan lőtték a barikádokat fény- és zajgránátokkal, az időközben megérkezett vízágyukból pedig locsolták az embereket, miközben a hőmérő higanyszála mínusz 10° alatti hőmérsékletet mutatott. Pedig a közrend védelmét szolgáló eszközök bevetésére vonatkozó szabályok kifejezetten tiltják ezt. A védekező tüntetők felgyújtották a belügyi egységek négy szolgálati autóbuszát és két teherautóját. A tiltakozók a felszedett utcakövekkel és Molotov-koktélokkal támadták a katonákat. Az emberek autógumikból és hóból emeltek barikádokat. A Hrusevszkij utcában égő autógumik szolgáltak fény- és füstfüggönyként. Az összecsapásokban sokan megsérültek, a Berkutnak többeket sikerült elfognia, de a Majdant támadóinak tervét sikerült meghiúsítani. Az éjszakai küzdelemben az első sorokban harcolókat támogató, utcaköveket felszedő, gumiabroncsokat szállító sokaságban egyszer csak felhangzott a lázadók dala: „Hej, szalag szalagot követ…” A jól ismert dal nemcsak védekezők lelkesedését fokozta, hanem mindazokét az ukránokét is, akik szerte a nagyvilágban, a televízió képernyői előtt követték az eseményeket. Egy kürt szólaltatta meg a dallamot… A kürtös, Konsztantin, egy harkovi muzsikus azóta is minden este eljön a Hrusevszkij utcai barikádra, és az ukrán felkelők dalait szólaltatja meg.
„Hej, szalag szalagot követ – töltényt adj. Ukrán felkelő, a harcban le ne maradj”.
Január 19-én, későn este az ellenzék felkerekedett, hogy tárgyaljon Janukovics elnökkel, remélve, hogy sikerül visszavonatni vele a rendőröket és a belügyi erőket, és közölni vele a fellázadt emberek követeléseit: az elnök és a kormány lemondását. Janukovics késznek mutatkozott a tárgyalások lefolytatására, és a kialakult helyzet rendezésére. A tiltakozók azonban azt tapasztalták, hogy Janukovics csak időt akar nyerni, hogy még több belügyi erőt és berkutost rendeljen Kijevbe Ukrajna más megyéiből. Ezt megakadályozandó, az emberek Lvivben, Ivano-Frankivszkban és más városokban körülzárták a laktanyákat.
Az összecsapások január 20-ról 21-re virradó éjszaka is folytatódtak. 22-én, reggel 8 óra körül a Berkut megtámadta a Hrusevszkij utcát, kezdte lebontani a barikádokat, és őrizetbe venni az embereket. Fél kilenc körül a tiltakozók ellentámadásba lendültek, elfoglalták korábbi állásaikat, a rendőrök pedig visszahúzódtak a felgyújtott autóbuszok mögé. A Berkut támadásának következtében közel kétszáz tiltakozó sebesült meg. Ennek ellenére folytatták az ellentámadást.
A Hrusevszkij utcán január 22-én halálos sebet kapott a Majdan egyik védelmezője, a Dnyipropetrovszkból érkezett 20 esztendős örmény fiatalember, Szerhij Nihojan. A fiút négy golyó találta el. Ezekből az egyik a nyakán, a másik pedig a fején. Az interneten kering egy felvétel Szerhij Nihojanról, amint éppen Tarasz Sevcsenko Kaukázus című művéből olvas fel egy részletet. A Majdanról pedig az a felvétel maradt fenn róla, amikor az 1+1 adónak adott interjúban a következőket mondta: „Nem tudtam tétlenül nézni, ahogy a berkutosok verik a diákokat. Ugyanolyan polgárokat, diákokat, mint én… Ki kell tartani a végsőkig. Akár a vérünk árán. Én végigmegyek, kész vagyok az első sorba állni… Ukrajnában születtem, Ukrajnában élek. Ezért jöttem el támogatni azt a népet, amelynek körében születtem, akikkel együtt élek. Örmény vagyok”.
Szintén január 22-én, egy mesterlövész golyója oltotta ki a fehérorosz Mihajlo Zsiznevszkij életét, aki a Majdan tevékeny védelmezője, az Egyesült Kijev című újság különtudósítója volt. A 26 éves fiatalember gyászmiséjére január 26-án került sor az aranykupolás kijevi Szent Mihály templomban. A misére közel tízezren jöttek el. Mihajlo kedvenc nótája az Úszik a kacsa című dal volt, amely azóta gyakran hangzik fel a Majdanon, mintegy elkísérve utolsó útjukra az Égi Seregek hőseit. Az internet őriz egy felvételt, amelyen Mihajlo Zsiznevszkij együtt énekli az ukrán himnuszt a majdaniakkal. Ő tettekkel váltotta valóra a „testünket, lelkünket adjuk” szavakat. Valószínűleg ez az egyik utolsó felvétel, ahol még életben van. Énekelte az ukrán himnuszt, annak az országnak a himnuszát, amely második hazája lett. Örök dicsőség a hősnek!
„Fehérorosz, örmény – a Majdanon ugyanolyan a „nacionalizmus”, mint egykor a Szicsben volt. Azt hiszem, hogy szándékosan ölték meg őket. Ugyanolyan szándékossággal, amilyennel a grúz Gongadzét gyilkolták meg 2000-ben, mondván: „egy idegen” miatt az ukránok nem fognak háborogni. Azzal nem számoltak, hogy az ukránok számára senki sem „idegen”, aki szereti Ukrajnát. Ilyen a mi „nacionalizmusunk”. (Olekszandr Palij)
Ugyancsak január 22-én, a Hrusevszkij utcában lőtték meg a lvivi Roman Szeniket, aki az ENSZ békefenntartó egységében szolgált Horvátországban a délszláv háború idején. Zászlóvivő és több harci kitüntetés birtokosa volt. A Majdanon a 29. bojki önvédelmi században szolgált. Állandóan vele volt egy Turka feliratú zászló, amiért is a társai „turki zászlóvivőnek” is nevezték. A zászlóval kezében érte a mesterlövész mellkas-lövése . Roman január 25-én halt meg a kórházban. Roman Szenik és a Hrusevszkij utcai hősi halottak és sebesültek tiszteletére Ternopolban teret neveztek el az Euromajdan hőseiről.
A véres eseményekkel egy időben a berkutosok kezdték elrabolni a Majdan, az Autómajdan hangadóit, mi több – a kórházban fekvő sebesülteket. Köztük volt Jurij Verbickij, Ihor Lucenko, Dmitro Bulatov és még sokan mások. Kivitték őket Kijevből, és kegyetlenül megkínozták. Január 22-én Hnidin falu külterületén – Kijev megye, boriszpoli járás – találták meg a halálra kínzott lvivi Jurij Verbickij holttestét. A majdani hős halálának helyszínén a hnidiniek egy ideiglenes keresztet állítottak, rajta az áldozat fényképével és az alábbi felirattal: „Értünk halt meg”. Jurij Verbickij szeizmológus, a tudományok kandidátusa, alpinista, jó és mosolygós ember volt. Az „Ukrajna hősei a világ csúcsain” akció keretében egy Kelet-kaukázusi, eddig névtelen hegycsúcs fogja viselni az ukrán hazafi, Jurij Verbickij nevét. A lviviek kezdeményezését támogatták a grúz kollégák.
Január 23-án viszonylagos csend honolt a Hrusevszkij utcában, ám 24-én megújultak a harcok a tüntetők és az erőszakszervezetek között. Ennek oka egy milicista lövöldözése volt, és az egyik golyó eltalálta az egyik tüntetőt. Válaszképpen a tüntetők kövekkel, petárdákkal és Molotov-koktélokkal dobálták meg a rendőröket. Újra lángba borultak a gumiabroncs barikádok. A rendőrség fény-és hanggránátokat és éles lőfegyvereket vetett be. Ugyanakkor a belügyesek tagadták a fegyverhasználatot, és a tüntetőket vádolták a fegyverszünet megsértésével. Ezzel párhuzamosan a kijevi utcákon kialakult helyzet destabilizálása céljából ún. „tyituskákat”(a hatalom által támogatott és fizetett csürhét) tereltek a közterekre, akik ellen a tüntetők azzal védekeztek, hogy kerületi és utcai önvédelmi egységeket szerveztek. Január 25-én reggel papok álltak az aktivisták és rendvédelmiek közé, a belügyi kordon közelébe férkőzött néhány katona anyja is, akik távozásra szólították fiaikat, ám azok rendíthetetlen falként álltak a fagyban.
