Nővéremmel együtt félárvaként nőttem fel, édesanyám csak fokozatosan, lépésről lépésre válaszolt kérdéseinkre: mi történt édesapánkkal? Végül is maga se tudott sokat - valószinűleg csak a szovjetek második lvovi bejövetele, 1944 után tudta meg valakitől apánk letartóztatása hírét Okopiban 1941-ben, hogy őt a Csortkovi börtönbe kellett hogy beszállítsák. És kész, semmi többet nem tudott róla. Nem voltunk kapcsolatban az okopi rokonsággal, ez veszélyes volt. A régi-új hatalom amúgy is érdeklődni kezdett irántunk.
Azok a családok: melyek tagjai részt vettek - régen vagy abban az időben - a szovjetellenes mozgalomban, vagy akár csak egy rosszindulatú besúgó figyelt fel rájuk, éjszakánként el-eltüntek - Szibériába deportálták őket. Így tartóztatták le fiatal Anelka unokanagynénénket a Gorodoki járásból, Bartativból - aki az északi Intából csak a 90-es években tért vissza.
Valamiért számunkra, gyermekek számára normális volt, hogy a lakásban ki voltak készítve a ruhás-zsákocskák, arra az esetre, ha elvinnének - de ezen nem gondolkoztunk, erről nem beszéltünk.
Szerencsére akadtak jó emberek, akik tanúsították, hogy édesapánk behívóparancsa alapján 1941-ben solgálatra vonult be a Vörös hadseregbe, és 1948-ban a Sztálini kerületi katonai parancsnokságtól kaptunk egy papirt, amellyel igazolták, hogy édesapánk "1944 októberében eltünt a fronton". Így menekültünk meg a szibériai deportálástól.
Édesanyánk varrással tartotta fenn a családot - időnként még azt is kigazdálkodta, hogy élelmiszeres csomagokat küldjön papjainknak, akik lágerekre voltak elítélve, köztük Szternyuk Volodimir atyának is (a későbbi érseknek) - amíg meg nem betegedett, 1958-ban halt meg.

"1939. augusztus 23-án írták alá a Molotov-Ribbentropp-paktumot. Ez a világ két legnagyobb gazemberének, az ördög két ikertestvérének, Hitlernek és Sztálinnak megállapodása volt. Egy héttel ezután lengyel egyenruhába öltözött német katonák megtámadták a határmenti kisvárost, Gleiwitzet (ma Gliwice) és elfoglalták a rádióállomást. 1938. szeptember 1-én, hajnali 4 óra 45 perckor a német haderő átlépte a német-lengyel határt.
Kitört a második világháború.
A Wehrmacht gyorsan nyomult előre... A németek szeptember 17-én átlépték a Visztulát, bekerítették Varsót. És ezen a napon a bolsevik haderő is átlépte a szovjet-lengyel határt. A Szovjetúnió annektálta Lengyelországnak a Curson-vonaltól keletre eső területeit. Hitler és Sztálin... megosztozott Lengyelországon..."

A Szovjetunió 1939 szeptember 17-étn megkezdve elfoglalta Lengyelország keleti részét, Volinyt, Polisszját és Galíciát (benne a Lvovi, Ternopoli, Sztaniszlávi megyékkel), és a későbbi Fehéroroszországot. 1940 nyarán megindultak a tömeges letartóztatások és a deportálás - Szibériába, Kazahsztánba. Megkezdődött az újonnan elfoglalt területek bekebelezése, szovjetizálása.
Hitler egyetértésével Sztálin 1940 június 28-án megszállta az 1918-tól Romániához tartozó Besszarábiát és Észak-Bukovinát. Ugyanígy járt a három balti állam - Észtország, Litvánia és Lettország. Ezek is rövidesen a Szovjetunió részei lettek.

Édesapám 1941 júniusában szülőfalujába, a Ternopol-megyei Csortkovi járási Okopiba utazott Lvovból, hogy találkozzon ott élő rokonságával, édesapjával, Prokoppal (édesanyja, nagymamám akkor már nem élt), testvéreivel, Vaszillal, Hannával és Máriával, valamint hozzátartozóikkal. Sürgette az idő, mivel Lvovban, ahol áldott állapotban levő feleségével és kislányával, Dáriával lakott (kereskedelmi szakemberként dolgozott), már megkapta behívóját a Vörös hadseregbe és rövidesen be kellett vonulnia. Szülőfalujában végiglátogatta a rokonokat és ismerősöket, sokan lehettek.
Amikor 1990 nyarán életemben először sikerült odautaznom (férjemmel, Bernadett lányommal és vejemmel), a rokonságot keresve már a második házban a falu szélén találtunk egy távoli rokon Krivorucskát, mondta, hogy igen sok azonos vezetéknevű él a faluban, eligazított, pedig csak néhány háború előtti fényképet tudtam mutatni, szüleimet, nagynéniket.
A rokonok elmondták, hogy Édesapám 1941 júniusában fívére, Vaszil házában szállt meg, pár nap mulva, június 15-én ugyanott tartóztatták le, feltételezhetően mint idegent, talán mint kémet jelentette fel valaki, nyilván a szovjet falutanács egyik éber besúgója. A ma is ugyanabban a házban élő Pavlina néni, nagybátyám özvegye még azt is elmondta, hogy amikor a belügyesek kikísérték Dmitrót a házból, hogy elszállítsák, ő is indult volna az udvarra, de rászóltak - ne merjen kijönni, mert kap egy "golyócskát".
Édesapámat június 15-i letartóztatása után sokadmagával a Ternopoli megye járási székhelye, Csortkov városi börtönében tartották fogva. Elkezdték kihallgatását.

Már a német hadtestek csortkovi bevonulása után jelent meg az alábbi tudósítás egy akkoriban indult ukrán újságban:
"FOGLYOK VÉRFÜRDŐJE CSORTKIVBAN.
A Csortkovi vidék szűkebb hazánk legtávolabb sarkában fekszik. Éppen ezért itt folytatták a leghosszabb ideig orgiáikat az NKVD istentelen vöröskommunista hóhérai. Függetlenül attól, hogy a Csortkovi börtönben már a háború kitörése előtt is igen nagy számban kinlódtak a város és a szomszéd járások több hónapja letartóztatott polgárai, helyi kommunisták feljelentésére a háború első napjaiban az NKVD további ukránokat tartóztatott le..., akik mindmáig nem tértek haza.
Amikor a német hadsereg bevonult Csortkivba, a német katonákra és a helyi polgárokra rettenetes látvány várt: a városszéli, magas falakkal körülvett nagy börtönben rengeteg kegyetlenül megkínzott és legyilkolt halott feküdt. A munkára mobilizált, őrség által felügyelt helyi lakosok felásták az óriási börtönudvart (3/4 hektárt) és további holttesteket emeltek ki a földből. Így rövid idő alatt az egész börtönudvart betöltötték a szerencsétlen rabok tetemei. A holttestek kiásásakor kiderült, hogy az enkávédések alighogy elástak, elásattak egy réteg kivégzettet, kitöltve velük az udvart, sóval (más forrásban: mésszel) szórták be a halottakat és földréteggel fedték be - majd újabb rétegben fektették oda a testeket, ezután még egy réteg test következett, mert az ásatások három réteget tártak fel. A felső földréteget úthengerrel tömörítették, hogy semmi se lássék, majd ... virággal ültették be a területet. Ez lenne a bolsevik kultúra?
Sok holttest volt a kazamatákban - sőt a padló alatt is. Az egyik cellában még betonpadlót is készítettek, nehogy rájöjjenek, hogy a föld mélyén rejtőznek az embertelen vérszopók áldozatai. Tanúk mondták el, hogy a befedett testhalmok még mozogtak - felfelé, majd lefelé; nyögés hallatszott, amikor az enkávédések deszkákkal fedték be a halottakat és leszegezték a padlót. Sok tetemet találtak a börtön körüli árkokban is.
Mintegy 800 holttestet számoltak össze a csortkovi vágóhíd-börtönben. De nagyon kevés áldozatot lehetett azononosítani: a fiatal Jurcsinszkát /jellegzetes hajfonata alapján/ Később Kanadában hallottunk róla... Az összes többi test annyira felbomlott és olyan vadúl meg lett csonkítva a kivégzéskor vagy korábban, hogy sehogy se lehetett rájönni, kik voltak.
Annak jellemzésére, hogyan kínozták az NKVD-szadisták az áldozataikat, rámutatunk arra, hogy sok halottnak le volt vágva a füle, szemeiket kivájták stb. Két nő is volt köztül, az egyiknek levágták a melleit, harapófogóval tépték le az orrát, nyelvét kivágták, a másikat dróttal tekerték körbe...

Az udvar felett vastag drót lett kifeszítve, rajta kampók. Valószínűleg oda akasztották az áldozatokat, nyakukon szögesdróttal (találtak ilyeneket), villanyáramot engedtek beléjük, hogy megöljék őket. Deszkákkal is fojtogatták az embereket, másokat gúzsbakötve, még élve vetettek a gödörbe. A cellák véres ruhadarabokkal voltak tele. Vérrel volt befröcskölve a mennyezet is. Látható volt, hogy a megkínzottak szószerint falra másztak, véres kéznyomaik a falon ma némán tanúsítják a nemrégi rémálomszerű jeleneteket.
Nincs toll, amely képes lenne leírni azt, ami a börtönudvaron történt még a németek bevonulása előtt. A háború előtt letartóztatott rabok rokonai szinte kikeltek magukból, amint meglátták a megcsonkított testeket. Mély tragikum áradt a látványból: parasztasszonyok százai, lányok és öregasszonyok, akik azt remélték, hogy élve viszontláthatják a nekik oly kedves családtagokat, a falak alatt várakoztak (amig be nem engedték őket), órákon, napokon át, egyesek ételt is hoztak a raboknak... Hogy mit éltek át a hullahegyek láttán, amelyek mélyén valószínüleg ott rejtőztek a nekik legkedvesebbek, akiket már senki se azonosíthatott!..."

Édesapám letartóztatása után egy héttel, 1941 június 22-én Németország megtámadta a Szovjetuniót. (Még abban az évben elfoglalta Ukrajnát, seregei télen már Moszkva alatt harcoltak).

Feltételezhető, hogy Édesapám kihallgatásai, vallatása már néhány nappal június 15-i letartóztatása után megkezdődtek. Úgy tűnik, rokonai meglátogatását önmagában aligha minősíthehették politikailag kifogásolhatónak, de nem ismerhetjük a feljelentésében megfogalmazott nyilvánvalóan hamis vádakat. Viszont a csortkovi börtönkörülményeket, a nyomozók embertelen kegyetlenségét érzékeltető előbbi tudósításból világosan látszik, hogy szó se lehetett a letartóztatottak életben maradásáról. A továbbiakból kiderül, hogy miután június 23-24-én kivégezték a már halálra ítélteket (az ítéleteket nyilván a 3 belügyi tisztből és katonából álló úgynevezett hármasok, trojkák mondták ki néhány perc alatt a vádlottak távollétében) és megsemmisítették az összes ügyiratot, a még élő rabokat, 954 személyt a frontvonal gyors összeomlása miatt június 30-án, más adat szerint július 2-án gyalogmenetben indították el, útközben 123 embert lelőttek "szökés közben". Az umanyi börtönbe érkezett 757 csortkovi foglyot, köztük Édesapámat, Krivorucska Dmitrót 1941 július 20-án lőtték agyon Umany börtönében, vannak adatok arról, hogy a gazdasági udvaron golyószóróval lettek halomra lőve. De mivel a német előrenyomulás lelassult (csak augusztus 1-én jöttek be), a KGB-nek volt ideje, hogy benzinnel öntsék le és elégessék a meggyilkoltakat.

A továbbiakban néhány tárgyunkkal kapcsolatos KGB-dokumentumot közlünk:
1. A börtönosztály parancsnoka jelentése az USzSzR NKVD Börtönrészlege parancsnokának, Filippov et.-nak
a Ternopoli megye börtönei evakuálásank kérdéséről, kelt 1941 július 6-án vagy később
Szigorúan titkos
Jűnius 23-24-én végrehajtották az ítéletet a büntetés legmagasabb mértékére ítéltek felett Ternopol, Csortkiv és Kremenec börtöneiben, Berezsán börtönében június 27-én.
A foglyok evakuációját Tarnopol, Csertkov és Berezsán börtöneiből június 27-én kezdték el.
Azt az utasítást kaptam az UNKGB állambiztonsági százados rangjában lévő parancsnokátől, hogy csak a köztörvényes cikkelyek alapján elítélt foglyokat kell evakuálni, az ellenforradalmi elemet a börtönökben kell hagyni, utóbbiak kérdését ő dönti el.
Csortkov börtöne részére 30 vagont sikerült kapni, és június 29-én mintegy 300-350 fogoly be lett vagonírozva és részben útnak lett indítva Huszjatin irányába, a többi 900 fogoly, ez ellenforadalmi elemekből állott, a börtönben maradt, és június 30-án Levcsuk et. börtönparancsnok őrizetében tűzoltói sebességgel útnak indították Kameneck-Podolszk, Dunajevci-Zsmerinka irányába. Segítségül a foglyok kíséretéhez egy 27-tagú pártaktíva-csoportot és egy szakasz vöröskatonát kapott...
Amikor evakuálni kellett a foglyokat, nem kapván parancsnoki utasítást, kit kell elindítani, írásos raportot adtam be az UNKGB parancsnokának, VADISZ et.-nak, írásos utasítást követelve, mivel a szóbeli eligazítások minden alkalommal változtak. VADISZ et. megerősítette, hogy az ellenforradalmi elemet nem kell útnak indítani, de nem kapott utasítást megsemmisítésére.
A köztörvényes búntettekért elítéltek, ügyeik a megyei ügyésszel együtt végzett áttekintése után, szabadlábra lettek helyezve. ... A Csortkovi börtönben fogvatartott ellenforradalmi elemek közül 88-at június 23-án átadtunk az NKGB-nek... 
A Ternopoli, Csortkovi, Berezsáni börtönök felügyelőit evakuálták, azok átkeltek a határon... A jelzett helységek börtönei és börtönrészlegei összes börtönügyirata elégetésre került....
Az UNKVD parancsnokától, CSOBOTOV et.-tól utasítást kaptam, hogy az evakuáció június 30-án 20-21 órakor kezdődjön, hogy július 1-én reggel a felügyelői személyzet, és ha vannak. a foglyok Volocsiszk, ill. a Csortkoviak Szkala-Podolszk irányába induljanak.
Jűlius 6-án Vinnica város börtönéből 3 tonna kenyeret küldtem, ...ebből Csortkov város börtöne menetoszlopának 2 tonnát, nekik hagytam egy 3-tonnás teherautót is élelmiszerrel. A foglyok menetoszlopa és őrizetük Zsmerinkáig van biztosítva, ha Zsmerinkában nem kapnak vagonokat, a menetoszlop gyalogos rendben halad tovább Cserkassziba. A menetoszlop útközben kenyérrel el lesz látva.
Mellékelem raportomat VADISZ rezolúciójával.
A börtönrészleg parancsnoka --- alhadnagy

A foglyok menete végül július 2-án indult, bár más útvonalon, 56 börtönőr és egy félszázad katona őrizetében. A
foglyok a vállukon zsákokban vitték a kenyeret és a lisztet - az ellátmányt. Az útbaeső falvak népe vizet, élelmiszert igyekezett adni az alig vánszorgó menetoszlopnak, emiatt egyeseket a helyszínen lőtt le az őrség.

2. Fennmaradt egy 1941 július 31-én kelt feljegyzés is, címzettje: az SzSzSzR NKVD moszkvai Börtönvezetőségének parancsnoka, Nyikolyszkij százados elvtárs, amelyet helyettese fogalmazott meg. Tárgya: "A csortkovi /és kolomeai/ börtönök rabjai evakuálásáról".
Csortkov város börtöne.
Csortkov börtönében 954 rab volt elzárva, evakuációjuk 1941 július 2-án (más forrás szerint 12-én) kezdődött. Azzal kapcsolatban, hogy vagonok a rabok hátországba való elszállítására nem álltak rendelkezésre, az 56 személyt számláló felügyeleti erők és a helyi garnizonhoz tartozó Építőzászlóalj hozzájuk rendelt félszázada által az összes fogoly gyalogos rendben lett etapírozva.
Csortkov városból az etap-menet az alábbi pontokon keresztül haladt: Kamenec-Podolszk, Zsmerinka, Tivrov, Szitkovci, Hrisztinovka, Umany.
Útközben 123 rabot, ezek OUN-tagok voltak (ukrán nacionalista szervezet), mivel felkelést és szökést kíséreltek meg, kivégeztek.
Július 20-án Umany városában - a Front Katonai ügyésze és az Államvédelmi Népi Komisszárja helyettese, TKACSENKO állambiztonsági őrnagy elvtárs utasítására - agyon lett lőve és el lett ásva 757 ellenforradalmi cikkely alapján elítélt vagy nyomozás alatt levő rab. ... A hullák felelőtlenül lettek eltakarítva.
(Más olvasat szerint a gyalogmenet később érkezett, 1941 július 27-én végezték ki a foglyokat a börtönudvaron, és ugyanott azonnal megpróbálták elégetni, majd el is kaparták őket.)

Az etappal érkezett köztörvényes cikkelyek szerinti 64 személy szabadlábra lett helyezve, közülük 31 rab (lengyelek) ideiglenesen az Umanyi börtönben lett hagyva. A jelzett kontingens kivégzését a kialakult fronthelyzet váltotta ki, mivel az ellenség, áttörése révén, már mintegy 20-30 km-re volt Umanytól.
A Csortkovi börtön felügyelői személyzete Harkov városába megérkezett.
A rabok értékei Harkovba lettek szállítva és leadásra kerültek az USzSzR NKVD financiális osztályára.

Idézünk a nyugati megyék börtöneiben fogvatartott rabok evakuációjának tervéből, kelt 1941 június 23-án: ... A Csortkovi börtön 1279 rabját a Cskalovi megye UNKVD-börtöneibe kell elszállítani...

A fennmaradt KGB-iratok alapján a kutatók összeállították a meggyilkoltak általános névjegyzékét:
A Csortkovból Umanyba érkezett fogolymenet áldozatai - 796 személy, a születés éve és helye, valamint a letartóztatás dátuma feltüntetésével.
A listán a 370 sz. alatt - Krivorucska, Dmitro, apja neve Prokofij sz. 1912, letartóztatva 41.06.15

Bár adataik még korántsem teljesek, a kutatók a mára már feltárt fennmaradt KGB-iratok egybevetéséel kiszámították, hogy a nyugat-ukrajnai területek szovjet börtöneiben az előretörő német csapatok nyomása alatt visszavonuló szovjet belügyi erők a háború első szakaszában hozzávezőlegesen 22 000 foglyot végeztek ki.