320 esztendeje született Petro Ivanovics Kalnisevszkij (1690-1803) politikus és katonai vezető, aki a Zaporozsjei Szics utolsó atamánja volt. A posztot 1762-ben, illetve 1765 és 1775 között töltötte be.
Kalnisevszkij 1690 körül született Romni település közelében, a Pusztovijtivka mellett állomásozó Lubeni ezredben. Ukrán nemesi család sarja. Először katonai intéző, majd pedig zaporozsjei hadbíró volt. A kozák választmány első ízben 1755-ben jelölte atamánná – azoknak az egységeknek a parancsnokává, amelyeknek az élén a legképzettebb, legbátrabb és legleleményesebb elöljárók álltak. Személye azonban nem volt kívánatos a cári hatalom számára, és még ebben az esztendőben elmozdították pozíciójából. A kozákság körében ugyanakkor olyan nagy népszerűségnek örvendett, hogy a kozák egységek elöljárói 1765-ben – a cár akarata ellenére – másodszor is atamánjukká választották. Az atamán kötelessége volt gondoskodni a Zaporozsjei Szics – a mai Dnyipropetrovszk és Herszon megyék területét lefedő közigazgatási egység – politikai, gazdasági és katonai előmeneteléről. A Szics fővárosa abban az időben egy félszigeten volt, a Dnyeper egyik bővizű mellékága, a Pidpilna folyó mosta partjait. Innen ered az 1734-től 1775-ig fennálló Új Szics neve is: Pidpilna.
Petro Kalnisevszkij az 1768 és 1774 között zajló orosz – török háborúban, a kozák csapatok parancsnokaként tett tanúbizonyságot hadvezéri képességeiről. A harcokban mutatott hősiességükért a kozákoknak köszönetet mondott II. Katalin cárnő, Kalnisevszkijt pedig a Szent András Érdemrenddel tüntette ki. 1773-ban az orosz hadsereg vezérőrnagyi rangjával ismerték el érdemeit. A hadjáratok és csaták közben sem feledkezett meg a zaporozsjei seregek kiváltságainak megvédéséről, őrizte a Szics határait, elősegítette a falusiak átköltözését a Jobb- és Balparti Ukrajnából, illetve szlobozsani vidékéről, gondoskodott a földművelés és az állattenyésztés bővítéséről és a zaporozsjei sztyeppvidék kereskedelmi kapcsolatainak karbantartásáról. Kiállt a Zaporozsjei Szics autonómiája mellett, s ennek biztosítása érdekében többször is megfordult Szentpéterváron.
Ezzel párhuzamosan igyekezett megszilárdítani a saját hatalmát, és korlátozni az elöljárók és a kozák tanács befolyását. Az atamán volt a Szics leggazdagabb embereinek egyike: számos tanya, jelentős kiterjedésű termőföld és legelő, illetve jószág volt a birtokában.
Petro Kalnisevszkij istenfélő ember volt, görög és szláv egyházi személyek voltak a környezetében, minden lehetséges eszközzel támogatta a templomok tevékenységi körének kiterjesztését, szembeszállt a zaporozsjei egyház függetlenségét veszélyeztető cári hivatalnokok törekvéseivel. 1769-ben, pl. Kalnisevszkij, Rumjancev parancsa ellenére sem volt hajlandó az egységes orosz seregben tevékenykedő felső papság fennhatósága alá rendelni a hadjáratban szolgálatot teljesítő zaporozsjei papokat. A zaporozsjei egyház független volt a kijevi metropóliától, a Kijev melletti mezsihiri kolostor egyházközségéhez tartozott, amely pedig nem függött közvetlenül a pátriárkától, és nem állt a Szinódus és a kijevi metropolita fennhatósága alatt. Formális volt a moszkvai patriarchátus fennhatósága is. A Szics összevont katonai tanácsa döntött a zaporozsjei templomok építéséről és támogatásáról, itt választották meg a közösségek papjait, illetve jelölték ki azokat, akiket a mezsihiri kolostorba küldtek. Közismert tény, hogy a zaporozsjei kozák választmány tagjai hívő emberek voltak. A hadjáratokban ún. mozgó templomokat, durva darócra festett háttereket használtak.

Fontos megemlíteni, hogy Petro Kalnisevszkij bőkezű mecénás volt. A Zaporozsjei Szics történetében senki sem volt mérhető a dicső atamánhoz, aki ilyen jó szívvel, mélységes hittel és hatalmas összegekkel támogatta a templomok építését és berendezését. Választott bíróként kezdte el és fejezte be a szicsi Mária Oltalma templom építését és berendezését, ablaküvegeket és nagy, a lavraihoz hasonló csillárokat rendelt Hluhovból. Megrendelésére ikonokat festettek – többek közt Szűzanya ikont, – aranyozók díszítették az Evangéliumot. A 30 m magas szicsi templomot Szmili városkából érkezett mesterek építették. Ezen a településen volt pap Kalnisevszkij fivére, Szemen. A Szűzanya azért is örvendett nagy tiszteletnek Zaporozsjéban, mert a viharos életet élő határvidéken nagy szükség volt az égiek oltalmára is.
Az atamán a saját költségén építtette fel a mezsihiri kolostor területén a Péter és Pál kőtemplomot, két fatemplomot Romnában, egyet Lohvinciben, 1773-ban – a Szics felszámolása előtt két esztendővel – pedig lerakta a Szentháromság templom alapjait szülőfalujában, Pusztovijtivkában. Fatemplomot építtetett telelőhelyén, Petrikivciben is. Kalnisevszkij, Mazepához hasonlóan rendszeresen küldött adományokat a jeruzsálemi Szent Sír templomnak, drága ajándékokkal halmozta el a mezsihiri kolostort és a többi zaporozsjei templomot.
Az atamán kötelezettségei közé tartozott az oktatás biztosítása is a Zaporozsjei Szicsben. Három szakképző intézmény és 15 egyházi általános iskola működött a tanyaközpontokban, községekben és falvakban. A szicsi egyház által működtetett iskolákban 12-től 17 éves korig tanultak a gyerekek betűvetést, számtant, hittant, ukrán és ószláv nyelvet, és más tantárgyakat. Petro Kalnisevszkij gondoskodott az iskolák megfelelő ellátottságáról. A bevételekből, adományokból, adókból, vámokból és a hadizsákmányból törvény szerint részesültek az iskolák.
Bár a zaporozsjeiek az oroszok oldalán harcoltak a törökök elleni háborúban, és határőr szolgálatot is elláttak, az orosz kormány bizalmatlan volt irányukban, potenciális lázadóként tekintett rájuk. Amikor 1773-ban kitört a Pugacsov-féle felkelés, a kozákok készek voltak csatlakozni a lázadókhoz, és elmenni egészen Moszkváig. Amikor II. Katalin tudomást szerzett erről, eldöntötte, hogy mihamarabb le kell számolni a kozákokkal. A Zaporozsjei Szicsre azonban mindaddig szüksége volt, amíg fennállt a fenyegetés a Krími Kaganátus részéről. 1774-ben aláírták a békeszerződést Törökországgal, így már nem volt szükség a déli határok védelmére, mert a krími kán behódolt az oroszoknak. 1775. április 23-án Patyomkin herceg (az újonnan kialakított Novorosszijszki Kormányzóság főkormányzója) javasolta a Zaporozsjei Szics felszámolását. Június 4-én, II. Katalin parancsára Pjotr Tekeli százezres serege a török háborúból hazatérőben – kihasználva, hogy a zaporozsjei csapatok még a török hadszíntéren voltak – körülzárta a Szicset. A fővárost 10 ezer katona vette ostromzár alá. Az erődben ekkor mindössze 3 ezer kozák tartózkodott. A megfelelő véderő hiánya és a keresztény vér kiontásának elkerülése arra késztette Kalnisevszkijt, hogy június 5-én harc nélkül feladja az erődöt. A hódítók kirabolták a hadikincstárat, a levéltárat, a templomokat, és elvitték a hadianyagokat. Az ezt követő két hét alatt a cári seregek teljes egészében elfoglalták a zaporozsjeiek földjét. A kozákokat rendeletileg egyszerű falusiakká fokozták le. Az elöljárók közül sokakat üldöztek. A Szics felszámolását követően Kalnisevszkijt letartóztatták. A katonai kollégium a hatalommal szembeni ellenszegülés vétkében mondta ki bűnösnek. A történészek feltevései szerint II. Katalin dühét az válthatta ki, hogy az atamán a hozzá hűséges elöljárókkal és kozákokkal új Szicset akart létrehozni az Orosz Birodalom határain kívül. Patyomkin javaslatára Kalnisevszkijt életfogytiglani elzárásra ítélték, és büntetését a távoli Szolovki (Arhangelszki Kormányzóság) kolostorának kőkazamatájában kellett letöltenie. A kolostor elöljáróinak megparancsolták a rab szigorú őrzését, és megtiltották, hogy bárkivel beszéljen, mert a cárnő és bizalmasai olyan embernek tartották, aki rendkívüli veszélyt jelent a birodalomra. 1775. augusztus 3-án II. Katalin kiáltványt tett közzé, amelyben kinyilvánította, hogy „a Zaporozsjei Szics, ez a politikai szörnyszülött nincs többé”. A hosszú kiáltvány hat pontja tulajdonképpen azzal vádolja a zaporozsjeieket, hogy idegen javakat tulajdonítottak el, és függetlenségre, önrendelkezésre törekedtek.

A kormányzat – tekintettel Petro Kalnisevszkij katonai érdemeire – elég jelentős összeget fordított a rab őrzésére és ellátására. A cárnő abban reménykedett, hogy a hajlott korú atamán – ekkor már betöltötte 85. életévét – beismeri bűnösségét. Petro Kalnisevszkij azonban túlélte II. Katalint és Patyomkint is. 25 évet töltött Szolovkin magánzárkában, de egyszer sem kért semmit sem a hatalomtól. Azt mesélik, hogy évente csupán három alkalommal – Húsvétkor, Pünkösdkor és Karácsonykor – kísérték át a cellából a templomba. Megtakarított pénzéből kitataroztatta a celláját, és élete végén 2435 rubelért vásárolt egy Evangéliumot, amit a kolostornak ajándékozott. 1801 áprilisában, amikor a cárizmus legidősebb rabja már elmúlt 110 esztendős, I. Sándor cár általános amnesztiát hirdetett és megkegyelmezett Petro Kalnisevszkijnek is. Szabadon megválaszthatta a lakhelyét is, ám az egykori atamán ekkor már teljesen vak volt, elméje azonban tiszta maradt. Tisztában volt azzal, hogy Ukrajnába már úgysem juthat el, ezért levelet írt az arhangelszki kormányzónak, amelyben nem minden irónia nélkül mondott köszönetet a szabadságáért, és kérte, hogy a kolostorban maradhasson, amelyet a 25 esztendő alatt már megszokott. Ezután belépett a szerzetesrendbe, és élete végéig az Urat szolgálta. Petro Kalnisevszkij még két évig élt szabad emberként, és 1803-ban, életének 113. esztendejében halt meg. A dicső ukrán kozákot, a kiváló hadvezért, a Zaporozsjei Szics és a pravoszláv hit megingathatatlan védelmezőjét a Szolovki kolostor területén, a Krisztus Színeváltozása Székesegyház előtt temették el. Sírja nem maradt fenn az utókorra. A Szolovki a 30-as években újra börtön lett. Ekkor már a szovjethatalom ellenségeit zárták ide. A kolostor temetőjének helyén konyhakertet alakítottak ki, amelyet a politikai foglyok műveltek meg. Petro Kalnisevszkij síremlékéből csupán a sírkő maradt meg.
Az Ukrán Pravoszláv Egyház Kijevi Patriarchátusának Zsinata a kereszténység felvételének 1020. évfordulóján hozzájárult Péter mártír (Kalnisevszkij) szentté avatásához, és nevének a pravoszláv egyházi naptárba történő felvételéhez. A Zsinat hozzájárult ahhoz is, hogy emlékére templom épüljön, és október 14-én, a Szűzanya Oltalma ünnepén, a kozákság védelmezőjének napján emlékezzenek meg Petro Kalnisevszkijről.
2010. október 14-én, születésének 320. évfordulóján, az Ukrán Kozákság Napján Szumi városában állítottak emléket a térség nagy szülöttjének, a Zaporozsjei Szics utolsó atamánjának. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy három évszázadot átölelő életének 112 esztendejét Isten szolgálatának, a Zaporozsjei Szics gazdasági és szellemi felvirágoztatásának és a hazaszeretetnek szentelte.

Muzicsuk Nagyija