Ukrajna és az Európai Unió: a szomszédok és a nyugati országok álláspontja

Ukrajna hosszú idő óta, különösen pedig az utóbbi tíz esztendőben kitartóan kopogtat az Európai Unió ajtaján. Megy az idő, és időközben a nem igazán tehetős Bulgária és Románia is az Unió tagja lett, pedig máig nem oldották meg a szegénységgel, korrupcióval és csempészettel kapcsolatos gondjaikat. A küszöbön áll a balkáni régió csatlakozása is. De hol tart Ukrajna? Ukrajnának világosan értésére adták, hogy csak Moldovával együtt léphet be az Unióba. Ezáltal a moldáv gondok ukrán gondokká transzformálódtak. Ezek: a Dnyeszter-mellék, a már fent említett korrupció és szervezett bűnözés. Nincs értelme remélni, hogy ezek a gondok amott, a határainkon túl maguktól megoldódnak. Ehhez tegyük még hozzá, hogy abban a kis országban román és orosz érdekek is szerepet játszanak.
Ukrajnában már több éve megrendezik az Európa napokat, hogy az átlag ukrán polgár „élőben” megismerje, megérezze az európai integráció érintését és ízét. Igaz, nem május 9-én, ugyanis ez a nap nálunk a Győzelem napja. 1950. május 9-én hozta nyilvánosságra a francia külügyminiszter a jelenlegi Európai Uniót megalapozó nyilatkozatot.
Laura Reinilia ukrajnai finn nagykövet három kijevi Európa napon vett részt: „A narancsos forradalom után Ukrajna közelebb került az Európai Unióhoz. Kezdtünk egy nyelven, a közös értékek nyelvén beszélni” – mondta a diplomata 2005-ben. Stefan Skovmand, az Európai Bizottság kijevi képviselője kijelentette: „Az emberek most valóban érzik a közeledést az Európai Unióhoz”. Amikor azonban feltették neki az „örök” kérdést, hogy mikor csatlakozhat Ukrajna az Unióhoz, mosolyogva válaszolta: „Amikor Ukrajna kész lesz a belépésre, az Unió kész lesz felvenni”.
Ugyanebben az esztendőben Javier Solana kétkedését fejezte ki arra vonatkozóan, hogy Ukrajna egyáltalán tagja lehet az Európai Uniónak. Hasonlóképpen nyilatkozott valamivel korábban Leonyid Kucsma is. Az a Kucsma elnök, aki aláírta 1998-ban az integrációs stratégiáról szóló rendeletet (a társulástól a teljes integrációig).
1998-tól 2008-ig Ukrajna kihasznált minden diplomáciai csatornát, hogy bebizonyítsa: felkészült a társult tagságra. Ukrajna motiváltságának alapjául az szolgált, hogy földrajzi helyzetét tekintve Európa része. Viszont már réges-rég nyilvánvaló, hogy Ukrajna földrajzi elhelyezkedése nem elég a belépéshez. Ukrajna nehéz és hosszadalmas útra számíthat. Ha nem következik be semmilyen geopolitikai katasztrófa, és az országban végrehajtják a beígért reformokat, akkor is legalább 10-20 év múlva léphet be az ország az Európai Unióba.
„Ukrajna jövője az Európai Unióban van. Ukrajna elsősorban európai állam, sokkal inkább az, mint Törökország, éppen ezért Magyarország esélyt kell adjon Ukrajnának, hogy a keleti bővítés keretén belül az Unió teljes jogú tagjává váljon”. (Torzis György: Bruxinfo expert, 2012, szeptember) 
Az EU keleti határai kiterjesztésének leállításával Európa két részre szakad. Románia 2007-es csatlakozását követően Ukrajna négy uniós tagállammal lett határos. Ukrajnát és az Európai Uniót egy 1150 kilométeres határszakasz választja el egymástól. Ebből kifolyólag az Európai Bizottság 2003-ban jóváhagyta az uniós szomszédságra vonatkozó tervet, 2005-ben pedig elfogadta az EU és Ukrajna cselekvési tervét, amely új szintre emelte a kétoldalú kapcsolatokat, hogy segítsék Ukrajna társadalmi-politikai és gazdasági integrálódását az Európai Unióba.
Tíz esztendő alatt az EU és Ukrajna 400 megállapodást írt alá, úgy tűnhet, mintha állandó lenne a párbeszéd, ezenközben az ukrajnai helyzet alig különbözik a 10 esztendővel ezelőtti állapotoktól. Erről ír az EUobserver című kiadványban megjelent cikkében Amanda Paul, a brüsszeli európai politikai elemző központ szakértője: „A történelem azt bizonyítja, hogy Ukrajna és az EU kapcsolatai sohasem voltak igazán kielégítőek. Ukrajna mindig többet akart annál, amit az EU adni kívánt. A mögöttünk hagyott 15 esztendőben az EU és Ukrajna között „a süketek párbeszéde” folyt. Ukrajna folyamatosan az uniós tagság távlatairól beszélt, ezzel szemben az EU az esetek többségében igyekezett megtagadni ezeket a lehetőségeket” – írta Paul. Szerinte az Uniónak nem sikerült kidolgozni egy, Ukrajnára szabott átfogó stratégiát, Ukrajna fejlődésének legnagyobb problémája pedig a politikusok nemzeti érdekek iránti közönye volt. „Sajnos, Ukrajnát többnyire hozzá nem értő vezetők irányították, olyanok, akiket jobban érdekelt a személyes érdekeik képviselete, mint az ország érdekeié. Az ország átalakítása kívánatosabb volt a konkrét cselekedeteknél” – jegyzi meg Amanda Paul.
J. M. Pinto Teixera, az EU ukrajnai nagykövete a Kommerszant Ukrajina című lapnak adott interjújában kifejtette: „Négy évvel ezelőtt azzal számoltunk, hogy 2012-ig nemcsak lezárjuk a tárgyalásokat, hanem hatályba is léptetjük a társulásról szóló megállapodást, valódi előrelépésre számítottunk a reformok végrehajtása tekintetében. Az terveztük, hogy költségvetési támogatásban részesítjük Ukrajnát, és szerettük volna látni a segítségünk eredményeit.  Végül is, arra számítottunk, hogy érzékelhetően nőni fog az európai értékek – a demokrácia, az emberi jogok, a jogállamiság – tisztelete. Sajnos, ma másképp áll a helyzet. Azt kell mondanom, hogy várakozásaink, személy szerint az enyém és az Európai Unióé sem igazolódtak be” – hangsúlyozta a nagykövet.
Ukrajna uniós csatlakozása mítosszá változott a politikai vezetők ajkain, illetve megvalósulatlan álom maradt az ukrán átlagpolgárok számára. Hans Martenes, az európai politikai központ ügyvezető igazgatója (Brüsszel) megjegyezte, hogy belátható időn belül valószínűleg sem Törökország, sem pedig Ukrajna nem válik az EU tagjává. Ugyanis mindkét országnak komoly gondjai vannak a demokratikus értékek tekintetében. „Az utóbbi években az EU jelentősen kibővült, és hamarosan csatlakozik hozzánk Horvátország is. Optimista vagyok az EU további bővítését illetően, ugyanakkor szkeptikus vagyok Ukrajna integrációját tekintve. Hiszen a demokrácia egyet jelent az emberi jogok és a szabadság tiszteletben tartásával, azzal, hogy a törvény előtt minden állampolgár egyenlő. Ebbe a körbe tartoznak még a tisztességes gazdasági szabályok és a civil kezdeményezések támogatása is. Sajnos, Ukrajnában ezek hiátusa tapasztalható” – jelentette ki Martenes.
Az Ukrajnával szomszédos, és annak csatlakozását az EU egyik legfontosabb stratégiai célkitűzésének tekintő uniós tagállamoknak ennél kedvezőbb az álláspontja, aminek az a lényege, hogy az elszigetelés helyett inkább közelíteni kellene az országot az Európai Unióhoz. Németh Zsolt magyar külügyi államtitkár 2012. március 31-én hangsúlyozta a Népszavában, hogy „Ukrajna csatlakozása az Európai Unióhoz egyaránt érdeke Ukrajnának és Magyarországnak is. A szomszédos országnak a lehető legrövidebb időn belül meg kell kapnia a tagjelölti státuszt. Ez kiemelten fontos a kárpátaljai magyarság szempontjából”.
Ukrajna szomszédjai számára az integráció ütőkártyája a saját, ukrán területen élő nemzeti kisebbségei jogainak biztosítása. Mikulas Dzurinda szlovák külügyminiszter tavaly, hivatalos ukrajnai látogatása előtt támogatásáról biztosította Ukrajna eurointegrációs törekvéseit: „Szeretném bíztatni őket, hogy menjenek végig azon a nem könnyű úton, amelyen mi már végigmentünk, és amint megtapasztaltuk, a célba érésnek van értelme. Az integráció azonban nem ajándék. Nem tekinthetünk el attól, hogy Ukrajnának meg kell felelnie a csatlakozás minden kritériumának”.
Külön kell szólnunk, Romániáról, amelyet azonban nem tekinthetünk az ukrán integráció nagy támogatójának. Ez az ország diplomáciai és gazdasági síkon tulajdonképpen hadüzenet nélküli háborút folytat Ukrajna ellen. Ennek fő oka a Szulinai-csatorna hajóforgalma feletti ellenőrzés monopolizálása. De ide sorolhatjuk még a Kígyó-szigettel kapcsolatos diplomáciai támadásokat és a moldáv területen zajló, folyamatosan aktív politikai tevékenységet, és akkor tisztán látjuk, hogy Ukrajna legnagyobb vetélytársa az Európai Unión belül éppen Románia.
Ukrajna integrációjának legkövetkezetesebb támogatója volt, és ma is Lengyelország. Donald Tusk lengyel miniszterelnök 2011-ben, kijevi hivatalos látogatásakor mondta a következőket: „Ukrajna számíthat Lengyelország maximális támogatására”. Felszólalásában hangsúlyozta, hogy a lengyelek már régóta segítik Ukrajna integrációját. 2008-ban Lengyelország és Svédország elfogadta a Keleti partnerség programot, amelynek célja az egykori szovjetköztársaságok minél szorosabb együttműködése az Európai Unióval. Akkor, amikor Európa nagyobbik fele a labdarugó Európa-bajnokság és a jaltai konferencia bojkottjára készült, Bronislaw Komorowski lengyel elnök az alábbi nyilatkozatot tette: „A nyugatnak nem szabad elfogadni a bojkottot, mert az megállítja az Ukrajnával kapcsolatos integrációs folyamatot, és újra „Moszkva karjaiba” taszítja az országot”.
Ehhez tegyük még hozzá, hogy az ukrajnai gazdaság legnagyobb befektetői Lengyelország és Magyarország.
Az Európai Unió is nehéz órákat él meg mostanában. A közösség alkotmányos kiteljesedése a lisszaboni egyezményt követően megtorpant. A továbblépés egy nemzetek fölötti szövetség felé az Unión belül sem élvez osztatlan támogatást. Az Európai Unió súlyos gazdasági korszakot él át. Az alacsony szintről induló és kézzel fogható fejlődést óhajtó országok, és a nyilvánvalóan jó gazdasági körülmények megőrzésében érdekelt államok elképzelései között akkora szakadék tátong, ami már veszélyezteti az eurót.
George Soros pénzügyi guru az európai gazdaság rendbetételének nem szokványos módszereit szorgalmazza, és nem csupán az euró övezet reformjáról beszél, hanem az Unió szétesését is elképzelhetőnek tartja. Szerinte még korai lenne temetni az Uniót, mert a történelmi tapasztalat azt mutatja, hogy az EU minden egyes válságot követően tovább mélyíti az integrációt. Tekintettel az Unió gazdasági és Ukrajna politikai válságára, egyes nyugat-európai országok borúlátóak Ukrajna integrációját illetően. Svédország úgy látja, hogy a folyamat megállt, és erről a következőket írja blogjában Karl Bildt svéd külügyminiszter: „Lengyelországgal együtt arra számítottunk, hogy Ukrajna csatlakozási esélyei javulni és mélyülni fognak, de az utóbbi években tapasztalható politika és az átpolitizált bírósági eljárások, sajnos leállították a folyamatot. Hogyan lesz tovább, nem tudhatjuk. A kulcs Ukrajna politikai vezetőinek kezében van”. A társulási szerződés aláírása és ratifikálása lehetetlenné válik, amennyiben Ukrajna záros határidőn belül nem fordít kellő figyelmet a demokrácia és a törvényesség terén tapasztalható erősen negatív jelenségekre. Erről beszélt a Razumkov Központnak adott interjúban José Manuel Barroso, és Catherine Ashton, az Unió külügyminisztere: „2010 után, sajnos egyre több jelzést kapunk a szólás- és gyülekezési szabadság megsértéséről”. A 2010-es bírósági reformot követően aggodalmat kelt a bírósági eljárások tárgyilagosságának megkérdőjelezhetősége is. „Az elmúlt esztendőtől kezdődően olyan büntetőügyeket van alkalmunk látni, amelyek a legrosszabb esetben politikailag motiváltaknak tűnhetnek, a legjobb esetben pedig a Julia Timosenko, Jurij Lucenko és más egykori kormánytagokkal szembeni, személyre szabott igazságszolgáltatás mintapéldái”. Emellett aggodalmuknak adtak hangot Timosenko és Lucenko egészségi állapotát illetően, és kétségbe vonták Ukrajna elkötelezettségét az európai értékek iránt.
Günther Verheugen volt bővítési biztos a politikai elszigetelődés veszélyeire figyelmeztette Ukrajnát. Szerinte Ukrajna és az EU viszonya fagyott állapotban leledzik, az integrációs folyamat leállt. Hozzátette, hogy a helyzet oka Julia Timosenko volt miniszterelnök bebörtönzése. „Ez a per volt a kapcsolatok gyakorlati befagyasztásának stop-gombja. Az ukrán kormány tisztában volt a kockázattal, hiszen elég gyakran emlékeztették rá. A kormány tudatosan cselekedett”. A továbbiakban az egykori biztos hangsúlyozta, hogy nemcsak a Timosenko ügyről van szó, hanem a 2012-es parlamenti választásokról is: vajon meg fognak-e felelni a demokratikus alapkövetelményeknek, a jogelvek érvényesülésének, hogy tisztességesek és átláthatók lesznek-e. (Február 16. Deutsche Welle.)
Valamivel később három külügyminiszter szinte azonos órában nyilatkozott: Prágában Karel Schwarzenberg cseh és Miroslaw Laidak szlovák, Mianmarban pedig Guido Westerwelle német külügyminiszter. Figyelmeztették Ukrajnát európai pozícióinak gyengülésére, és a politikai elszigetelődés esélyére Timosenko egészségi állapotának rosszabbodása esetén.
Pavel Koval, az Európai Unió EU-Ukrajna munkabizottságának társelnöke a Szabadság Rádióban ugyancsak megerősítette az elszigetelődés veszélyét, Lengyelország képviselőjeként azonban inkább e folyamat ellenzőjeként szólalt meg: „Az Ukrajnában kialakult helyzet arra ösztönöz egyes politikusokat, hogy egy újabb falat húzzanak Ukrajna és az EU közé. Szerintem azonban minden fal csak bonyolítja a helyzetet Ukrajnában, és negatívan befolyásolja az ország megítélését Európában. Az Európai Unióban mi is észrevettük, hogy Ukrajna integrációja elakadt, ez azonban egyáltalán nem azt jelenti, hogy Lengyelország és az egész Unió széttárja a karját, és közömbösen követi az eseményeket. Ilyen bonyolult helyzetben, az Európa által Ukrajnában tapasztalt folyamatok ismeretében nincs helye falaknak”. Pavel Koval kezdeményezte az Európai Parlamentben, hogy küldjenek nemzetközi megfigyelőket a 2012. novemberi parlamenti választásokra. Kezdeményezése támogatásra talált, és az Európai parlament képviselői megfigyelőként dolgoznak majd az EBESZ nagy missziójának égisze alatt. Szerintem a parlamenti választások lesznek Ukrajna utolsó demokrácia-tesztjei.
Hasonló véleményen van Stefan Füle, az EU bővítési és szomszédsági biztosa, aki úgy véli, hogy az Uniónak ki kell kényszerítenie az európai értékek és elvek betartását, mert ezen a téren a legkisebb kompromisszum magát az Uniót is gyengítheti. Hatékonyabban kell működtetni a szomszédság-politikát is. 2012-ben részt vett Wroclawban egy fórumon. Itt mondta a következőket: „Túlságosan óvatosak vagyunk. Pozitív jelzéseket kell küldenünk keleti partnereinknek. Ösztönöznünk kell őket arra, hogy a lehető legmesszibbre és a leggyorsabban jussanak el az Európai Unióval való legszorosabb politikai és gazdasági integráció tekintetében”.
Ez év augusztus 22-én Gurmai Zita magyar EU-képviselő az alábbi címmel írt blogot: Közös célunk a modern és demokratikus Ukrajna, amelyben közölte a jaltai konferenciáról szóló beszámolóját. Az EU és Ukrajna kapcsolatainak szentelt konferenciáról szólva Gurmai Zita rokonszenvvel írt Ukrajnáról: „Az Európai Unió Ukrajna híve, és érdekelt egy modern és demokratikus Ukrajnában. A társulási szerződés és a szabadkereskedelmi övezet létrehozásáról szóló megállapodás parafálása magasabb szintre emelik a kétoldalú politikai és gazdasági kapcsolatokat. A parafált teljes szöveget csak akkor írják alá, ha Ukrajna garantálja a bíróságok függetlenségét és a politikai üldözések megszüntetését. Szakértői vélemények szerint a szabadkereskedelmi övezetekről szóló megállapodás a legambiciózusabb tervet tartalmazza az Unió és Ukrajna között szabad kereskedelem vonatkozásában. Ukrajna a reformok felgyorsítása révén közeledhet Európához. Ez közös feladatunk, amit el kell végeznünk. Az EU és Ukrajna közötti kapcsolatok fejlődése nem akadhat el”.
A parafálás csak az első stációja egy elég hosszú folyamatnak. A parafálást követnie kell az aláírásnak, majd ez után ratifikálnia kell a megállapodást a 25 uniós tagállamnak és az ukrán Legfelső Tanácsnak. Egyébként most úgy látjuk, hogy Ukrajna az Európai és az Eurázsiai Unió között hánykolódik.
Az orosz politikusok nézőpontjából Ukrajna Oroszország érdekszférája. Fájdalommentesen elveszíthette Kelet-Európát, lemondhatott a Baltikumról, ám az orosz nemzeti mítosz oroszlánrészét birtokló Ukrajnát a Kreml egyszerűen nem adhatja fel. Remélem, az Európai Unió felismeri, hogy nem dobhatja oda az ukránokat Oroszországnak, mert ezzel a lépéssel Eurázsiába taszítja az országot.
Ukrajnának szüksége van Európára, de Ukrajna nélkül Európa sem lehet erős.
Ukrajna mielőbbi csatlakozása érdekében a lehető leggyorsabban meg kell szabadulni a posztszovjet önképtől, ki kell irtani magunkból a „szovjetség” érzését, mint tették azt az „új Európa” országai. Ukrajnában végbe kell mennie a nemzeti elit radikális cseréjének: a homo sovieticusok helyét fiatal, európai mentalitású, új gondolatokkal felvértezett és nyelveket beszélő ukránoknak kell elfoglalniuk.