A Kobzosra emlékeztek Budapesten
Március 9-én, Budapesten koszorúkkal, virágokkal és a köszönet szavaival emlékeztek Tarasz Sevcsenkora, a nagy ukrán költőre. A Kobzos budai szobránál gyülekeztek a Magyarországi Ukrán Kulturális Egyesület képviselői, a Magyarországon élő ukránok országos és helyi önkormányzatának küldöttei, az ukrán diplomaták, valamint a magyarországi nemzeti hazafias szervezetek tagjai, akik jól ismerik az ukrán költő életét és munkásságát.
A MUKE nevében Hartyányi Jaroszlava, az UOÖ elnöke és az Ukránok Európai Kongresszusa (UEK) elnökségének elnöke és Kravcsenko György, az UOÖ elnökhelyettese helyezte el a megemlékezés virágait. Az ukrán nagykövetséget Arkagyij Hupalo és Balogh István képviselte. Koszorút helyeztek el az emlékmű talapzatán a magyar Glória Victis Alapítvány, az 56-os Szövetség, a Miskolci Ukrán Önkormányzat (Ignácz Viktória és Istvánné képviselők), a budapesti IV. kerületi ukrán önkormányzat (Ladányi Erzsébet és Ruszinko Nelli) képviselői és még sokan mások. Popovics Adrián és Burij Anatolij, a MUKE vasárnapi iskolájának tanulói Sevcsenko két versét adták elő.
Hartyányi Jaroszlava, a MUKE és az UOÖ elnöke köszöntőjében utalt a költő születésének 197. évfordulójára: „Ez a szobor számunkra a halhatatlan ukrán szellemiség jelképe. Megküzdöttünk ezért az emlékműért. Nem volt könnyű a harc. Annál örömtelibb tapasztalni, hogy nem volt hiábavaló: a Kobzos – minden nehézség ellenére – méltó szobrot kapott, itt áll Budapesten, és állni fog a jövőben is!” – mondta Hartyányi Jaroszlava.
A szónok felkérte a jelenlévőket arra, hogy 2011. március 10-én, Sevcsenko halálának 150. évfordulóján gyújtsanak gyertyát otthonaikban Ukrajna nagy fiának emlékére. Hartyányi Jaroszlava röviden szólt a költő életének utolsó éveiről és napjairól, valamint az orenburgi sztyeppéken és Kazahsztánban töltött 12 kényszerű katonaévről. Ezt az életszakaszt Sevcsenko a fáradhatatlan művészi és közéleti, túlnyomórészt az ukránság érdekeit szolgáló munkának szentelte. Még életének utolsó, szentpétervári napjaiban is dolgozott, rendezte az ukrán vasárnapi iskoláknak szánt első ábécéskönyvet, és különféle kérvényeket írt az orosz Birodalom kormányhivatalaiba – mondta Jaroszlava asszony, aki kitért a szabadság és a nemzeti öntudat apostolainak is tartott Sevcsenko és Petőfi életének, munkásságának és közéleti tevékenységének közös vonásaira. Jaroszlava asszony köszönetet mondott az 56-os Szövetség és a Glória Victis képviselőinek az ukrán nemzet iránti testvéri egyetértésért és szolidaritásért, amellyel az ukránoknak a nemzeti értékeikért, kultúrájukért és anyanyelvük védelméért folytatott küzdelmét támogatják.
A Nemzetőrséget képviselő dr. Juhász Levente emlékeztetett arra, hogy Sevcsenkot hosszú ideig gátolták abban, hogy nemzete javára cselekedjen. Egyet azonban nem tilthattak meg a zsarnokok, azt, hogy szeresse a Hazáját – mondta Juhász doktor. Ő is párhuzamot vont Sevcsenko és Petőfi között, aki életét és alkotói céljait áldozta fel a hazaszeretet oltárán. I. Miklós orosz cár ugyan megtiltotta Sevcsenkonak a festést és az írást, de a költő megszegte a tilalmat, ellenkező esetben nem lenne módunk látni a remekműveit – mondta Juhász Levente, aki Ne add fel! című, saját költeményével tisztelgett az ukrán költészet nemes lovagja előtt, aki nem származásával, hanem jócselekedeteivel és hazafias költészetével vívta ki magának ezt a megtisztelő címet.
Hartyányi Jaroszlava Tarasz Sevcsenko kétnyelvű verseskötetével ajándékozta meg dr. Juhász Leventét, aki megköszönte az ajándékot.
Ugyanezen a napon, a Magyar Kultúra Alapítvány székházában nyílt meg a csernyigovi Olga Matvejceva fiatal ukrán festőművész kiállítása, amelynek látogatói mintegy négy tucat festményt és grafikát tekinthettek meg.
Olga Matvejceva a megnyitón válaszolt a Hromada tudósítójának kérdéseire.
Milyen festési technikát alkalmaz a leggyakrabban?
A leginkább a grafika „fekszik” nekem. Szeretek virágokat és állatokat rajzolni. A legjobban a virágok szoktak sikerülni.
Hogyan sajátította el a metszés technikáját?
Technikai szempontból ez egy nagyon bonyolult eljárás. Először cink- vagy rézlemezen kell kigravírozni az ábrát, ezután sok nyomat készül, amivel tovább kell dolgozni.
Kik voltak az első mesterei?
A szüleim. Művészcsaládban születtem, és ebben a légkörben nőttem fel. Kezdetben filctollal és színes ceruzával rajzolgattam. 10 évesen felvételiztem a városi művészeti iskolába, részt vettem számos versenyen, festegettem a magam gyönyörűségére, hogy úgymond – lelkem felüdülésére. 13 éves koromban Kijevbe költöztünk, és a Tarasz Sevcsenko művészeti iskolában folytattam tanulmányaimat egészen 2007-ig. Ez után főiskolai szinten folytattam tanulmányaimat, és most vagyok negyedikes.
Hány kiállítása volt már?
Kiállítottam munkáimat tavaly, az ukrán függetlenség napja alkalmából Vilniusban. Ez volt az első gyűjteményes kiállításom. Továbbra is a választott irányban dolgozom, keresem a saját stílusomat, különböző témákat tanulmányozok, anyagot gyűjtök hőseimről, igyekszem ráérezni egy adott kor történelmi hangulatára, szeretném, ha az ábrázolt emberek személyisége tükröződne a képeken. Így tettem például, amikor Maruszja Csurajt – Roxolánát – és a férjét, Szulejmánt festettem. Szeretném folytatni az ősi motívumokat feldolgozó ciklusomat.
