№1(133)
január - március
2016 év

Nyolc tény, amely Ukrajnához köti Kazimír Malevicset

Tavaly volt 100 esztendeje, hogy megszületett a híres Fekete négyzet, aminek tiszteletére az UNESCO 2015-öt Kazimír Malevics évének hirdette meg. Május 15-én volt 80 éve – 1935-ben –  hogy az alkotó eltávozott közülünk.
Sajnos a Fekete négyzet mind a négy változata Oroszországban található. Ez igazságtalanság! Legalább egy képet vissza kellett volna adni nekünk! Ukrajna és a világ legismertebb Malevics kutatója, Dmitro Horbacsov művészettörténész professzor rengeteg energiát fektetett abba, hogy bizonyítsa: Malevics ukrán volt. Leveleit maga a festő is gyakran ukránul írta, merített az ukrán népművészetből, és ukránnak vallotta magát.
Az Ukrán Művészeti Könyvtár összeállítása részletesen feltárja, hogyan kötődött Malevics Ukrajnához.

Születési helye, Kijev, a Buljonszka utcai (ma Kazimír Malevics utca) ház, ahol 1879-ben született. Cukorgyári igazgató édesapja lengyel, háztartásbeli édesanyja Poltava vidékéről származó ukrán volt. Mindkét szülője nemesi származású volt. A Malevics családnévvel találkozhatunk Lengyelországban, Litvániában, Ukrajnában és Fehéroroszországban. Kazimír a kijevi Buljonszka utcában született, amit később Bozsenko utcának neveztek el. Most a festő nevét viseli, de a 15-ös számú kétszintes épületet a múlt század közepén lebontották. A helyén épült fel az Ukrán Tudományos Akadémia Villamos Hegesztési Intézetének új szárnya. Malevicset a kijevi Szent Olekszandr templomban keresztelték. 17 éves koráig a szüleivel élt, többnyire falun vagy kisebb városokban – ahol cukorgyárak voltak – így Podol vidékén (12 éves koráig Jampilban), Harkiv térségében (Parhomivka, Bilopilje – 1900-tól), Csernyihiv megyében (Vovcsok, Konotop – 1893 és 1895 között). Mindezek alapján állíthatjuk, hogy Malevics Ukrajnában nőtt fel.

Az ukrán népművészet hatása. Hímes tojás motívumok Malevics munkásságában. Kazimír Malevics egész élete során hangoztatta, hogy művészi világlátását az ukrán falu alakította. Ezt megerősíthetik azok a művészettörténészek is, akik halálát követően immár 80 esztendeje tanulmányozzák munkáságát. Az ukrán falusi ház, az ukrán falvakra jellemző hófehérre meszelt vakolat és a falakra festett színes minták nagy szerepet játszottak későbbi szuprematista és kubista alkotásaiban. Harkiv környékén, ahol 12 és 15 éves kora között élt, pingált kemencékkel találkozott, és valószínűleg azt is megfigyelte, hogyan készülnek a motívumok. Erre így emlékezett: „A falusiak művészettel foglalkoztak (ezt a szót akkor még nem ismertem). Egy szóval: olyan dolgokat csináltak, amik nagyon tetszetek nekem. Ez a titka annak is, miért vonzódom annyira a falusiakhoz. Lelkesen figyeltem, hogyan festenek a parasztasszonyok, segítettem nekik a döngölt padlók készítésében, és rajzoltam a kemencékre. Az asszonyok gyönyörűen ábrázolták a madarakat, lovakat és virágokat. Minden festéket helyben kevertek különböző fajtájú agyagokból és kékítőből. Szerettem volna „átköltöztetni” ezt a kultúrát az otthoni kemencénkre is, de nem sikerült. Azt mondták, hogy csak bekoszolom a kemencét. Jutott a festékből a kerítésekre és a fáskamrák oldalára is”. Malevics és a kor több modern ukrán festőjének – többek közt Olekszandr Ekszter – rajzai alapján hímezték a Kijev megyei Verbivka falu asszonyai a különböző sálakat és párnákat, kendőket és terítőket, amelyeket aztán Kijevben, Moszkvában és Berlinben árultak a népművészeti vásárokon. A falusi műhely szuprematistája című, 1915-ben rendezett kortárs iparművészeti kiállítás katalógusában olvashatjuk, hogy Malevics két, egy sálhoz, és egy párnához felhasználható vázlatot készített. „A szuprematizmushoz a legközelebb a podoli házak geometrikus mintái, az asztrális jelekkel díszített hímes tojások és a vállkendők motívumaiban nyomon követhető őselemek – a tűz, a föld és a víz – mágikus kódjai állnak – írja Dmitro Horbacsov.

Az ukrán nyelv. Malevics gyakran írta a leveleit ukránul, de az is előfordult, hogy valamilyen vicces orosz-ukrán keveréknyelven, amiből azonban kitűnt, hogy nagyon jól ismeri az utóbbit. Ez derül ki Malevics egyik leveléből, amelyet festőtársa, Lev Kramarenko feleségének, Irina Zsdankónak írt 1931. július 3-án Leningrádban.

Pedagógiai munkássága. 2015. március 18-án a Nemzeti Iparművészeti és Építészeti Akadémián ünnepélyes keretek közt helyezték el több kiváló tanártásra mellé Malevics arcképét. (Leszja Mazanik felvétele). 1928-tól a 30-as évekig Malevics az „ukrán Bauhaus”-nak tekintett kijevi Művészeti Főiskolán tanított olyan kitűnő professzorok társaságában, mint Olekszandr Bohomazov, Viktor Palymov, Lev Kramarenko és a festészet más csillagai. Ekkorra tehető aktivizálódása az ukrán sajtóban. Néhány tucatnyi cikket írt a művészetben tapasztalható újításokról, amelyek a Novaja heneracija (Új generáció) harkovi és az Avantgárd-almanach kijevi folyóiratban jelentek meg. A főiskola pedagógiai karán adott elő, bevallása szerint próbálta „kigyógyítani” a hallgatókat a realizmusból, a világ kultúrájának bonyolultsága miatti zavarodottságukból és bizonytalanságukból, „a festészeti neurózisból” és „színrémületből”. A diákok munkáit elemezve Malevics professzor feltárta, milyen művészi hatás nyomja el őket, és mi az a „járulékos elem”, amely segítheti őket, hogy a saját művészi útjukra leljenek.

Dalok. Lányok a mezőn. 1932. Barátai és ismerősei szerint Malevics nagyon jól énekelt. Basszus volt. Igencsak vidámak voltak azok az esték, amikor a festő Volodimir Tatlin magával hozta a banduráját, ukrán dallamokat játszott, Malevics pedig énekelt. Jurij Zajcev, a festő unokaöccse visszaemlékszik Malevics egyik kedves nótájára, az Erős szél fúj a mezőn, süvít, tördeli a fákat. A kozák összevonja a szemöldökét, átkozván a sorsot. Erős szél fúj a mezőn, süvít, tördeli a fákat. Sír a fiatal kozák, nem tudja, mit tegyen… kezdetűre.

Éhínség. Az egyetlen ukrán festő, akinek munkásságában helyet kapott az 1932-33-as ukrajnai éhínség, amely 4-10 millió ukrán életet követelt. Ahol sarló és kalapács, ott halál és éhínség – idézet egy 1920-as, 1930-as években népszerű népdalból – címet viselő ceruzarajzán három alak látható, akiknek arcát sarló és kalapács, kereszt és koporsó helyettesíti. Malevics sok, a 30-as években festett képe tartalmaz ilyen rejtett információkat. Például az arctalanság. Akkori képeinek többsége pedig hibásan datált. „Tekintettel arra, hogy ezek tiltakozó képek, szándékosan korábbi időpontra datálta” – írja Olekszandra Satszkih művészettörténész. „Malevics volt az egyetlen festőművész, aki bemutatta az ukrán parasztság tragikus helyzetét a kollektivizálás éveiben” – írta Jean-Claude Marcade francia művészettörténész, több, Malevicsről szóló monográfia szerzője. „Hol sarló és kalapács, ott halál és éhínség”.

Halál. Az egyik utolsó, még életében készült fényképen a harmadik feleségével, Natália Mancsenkóval láthatjuk. 1935. Leningrád. Malevics számos kiváló ukrán művészhez hasonlóan a sztálinizmus áldozata volt. Egyébként Malevics arra készült, hogy végleg átköltözik Leningrádból Kijevbe, de 1930-ban Sztálin elrendelte az általános tisztogatást a magas értelmiség köreiben, „burzsoá értelmiségnek” nevezve őket. A kijevi Művészeti Főiskoláról akkor „takarították el” az összes nagytapasztalatú professzort és kitűnő festőt – Lev Kramarenkót, Jevhenyij Szahajdacsnijt, Fedor Kricsevszkijt, Mihajlo Bojcsukot, Kazimír Malevicset. Még abban az esztendőben Malevicset rendszeresen megkínozta a leningrádi OGPU. Nagy nyomással vizet pumpáltak a húgycsövébe, hogy kémtevékenységéről tegyen beismerő vallomást. A kínzások következtében kialakult prosztata betegségben halt meg 1935. május 15-én. Barátai szerint azt szerette volna, ha kitárt karokkal, mintegy kereszt formában temetik el, amely motívummal egyébként gyakran találkozunk alkotásaiban. Így is történt. Kazimír Malevicset Moszkvában temették el, egy kereszt alakú koporsóban. A sírján a Fekete négyszöget ábrázoló, fából készült kocka síremlék áll. A temetés után az a szóbeszéd járta, hogy Malevicset fekete köpönyegben temették el.

Önéletrajz. Saját önéletrajzi feljegyzéseiben ukránként szerepel. Hogy ne a levegőbe beszéljünk, íme, néhány idézet magától Malevicstől: „… egyre erősebben vonzott Kijev. Emlékeimben különleges helyet foglal el ez a város. A színes téglákból épült házak, a lankás vidék, a Dnyeper, a tág horizont, a hajók. Egyre nagyobb hatással van rám ennek a városnak az élete. A parasztasszonyok csónakjaikkal eveztek át a Dnyeperen, hozták a tejet, vajat és tejfölt, benépesítették a partokat és Kijev utcáit, különleges színt kölcsönözve a városnak”. Lev Kvacsevszkij, aki a pétervári Művészeti Akadémián tájképfestészetet tanult Malevicstől, a következőket írta: „Télen, nyáron és tavasszal együtt jártuk a természetet, naponta megtéve mintegy harminc versztát. Egész úton vitatkoztunk. Csak akkor hagytuk abba a vitát, amikor leültünk ebédelni. Ukrajnát emlegettük. Mindketten ukránok voltunk”. „Akkoriban Konotopban laktunk (16 éves koromban). Milyen csodás város is ez a Konotop! Csak úgy csillogott a sok szalonnától! A piacon és az állomás mellett hosszú sorokban üldögéltek az asztaloknál a szalonnásoknak nevezett asszonyok, és áradt belőlük a fokhagymaszag. Az asztalokat beborították a különféle szalonnák, füstöltek és füstöletlenek, ízletes bőrökkel, a karikába csavart kolbászok, amelyekből sokszor törtem és úgy tömtem magamba, mint a többi piacoló ember. Ilyen ukrán szalonna és fokhagyma mellett nőttem fel Konotopban”.

Oleszja Hembik

A cikkhez felhasználtuk  Dmitro Horbacsov: Malevics Ukrajnában című antológiájának (Kijev, 2006) anyagait, valamint Jean-Claude Marcade: Malevics című monográfiáját (Kijev, Rodovid, 2013)