A szó veszélyes fegyver
Szeretnék néhány sort írni arról, hogy a legutóbbi kanadai parlamenti választások eredményeképpen több mint tíz ukrán került a törvényhozásba. Mi több két nő is miniszteri kinevezést is kapott.
Asszonyok, irigykedhettek! Íme, a gender politika mintapéldája! Chrystia Frieland lett a nemzetközi kereskedelmi miniszter, Mariann Mihichuk pedig a foglalkoztatási és munkaügyi tárcát kapta és a miniszteri esküje végén ukrán nyelven mondott köszönetet a kinevezésért. Ilyen még nem fordult elő korábban. Nemcsak egy nemzet elismeréséről van szó, hanem elsősorban arról, milyen súllyal vesznek részt napjaink társadalmi és politikai problémáinak megoldásában. Ezt nem szabad figyelmen kívül hagyni, mint ahogy azt sem, hogy a kanadai parlament egyik első bejelentése éppen arra vonatkozott, milyen segítséget nyújthatnak Ukrajnának az orosz agresszor elleni küzdelemhez. Chrystia Frieland író és újságíró, aki már második ciklusát kezdi a parlamentben, szót emelt az Oroszország elleni gazdasági szankciók szigorításáért, Boris Vzsesznevszkij pedig arra szólított, hogy zárják ki Oroszországot a nemzetközi SWIFT rendszerből.
És mit válaszolt erre Oroszország? Semmit. Hallgatott. Mint ahogy arról sem beszél, hogyan bánnak mostanság az Oroszországban élő ukránokkal, sem pedig arról, hogy Moszkvában bezárták az ukrán könyvtárat. És ez sor még folytatható. Még hallani sem szeretnek arról, hogy az ukránok egyre nagyobb tekintélyre tesznek szert, komoly befolyásuk van nemcsak azoknak az eseményeknek az alakulására, melyek Ukrajnában történnek. Elképzelem, milyen hangosak lennének, ha oroszok kerültek volna be egy elismert és progresszív ország parlamentjébe. Nagyon is értenek a propagandához! Erről szeretnék szólni a továbbiakban.
A jaltai gazdasági fórum egyik moderátorának választott Chrystia Frieland, akinek megtiltották a beutazását, patológiás „ruszofóbnak” nevezve őt, egy interjúban mondta a következőket: „… ámulatba ejt, milyen hatékonyan működik az orosz propaganda. Úgy vélem, hogy a Szovjetunió felbomlása óta nem is hallottunk hasonló, szovjet stílusú propagandát. A hozzá hasonló rágalomhadjáratok megfékezésére rendeltetett olyan fórumok, mint a Szabadság Rádió, a Szabad Európa, illetve több értelmiségi csatorna, amelyek révén megpróbáltunk szembeszegülni ezzel a propagandával, bénult állapotban vegetálnak. A Nyugat nem foglalkozik ezzel a témával, nem is próbálja visszautasítani. Szerintem a nyugati politikusoknak és újságíróknak kicsit jobban oda kellene figyelniük, hogy átlássák az orosz propagandát”.
Egyébként a világ már kezdi kiismerni az agresszor propagandáját, és megpróbálja megfékezni ezt a hatalmas gépezetet, de erről majd később. Előbb azonban Chrystia felvetésére szeretnék válaszolni. Kezdjük azzal, hogy a szovjet-orosz propaganda nem tűnt el, hanem a még mindig élő rendszer mélyén rejtőzött, Ukrajna függetlenségi harca pedig életre keltette. A Kreml nem bírta elviselni a Majdant, és nyílt háborúba kezdett. Hiszen Ukrajna nélkül senki sem lenne képes feltámasztani azt a szovjet birodalmat, amelyről a Kreml ábrándozik. A hivatalos hadüzenettől félnek, ezért találták ki az „orosz világ” misztikus projektet, amely mögé elrejtőzve és annak nevében terrorizálják a Krímet és a Donbasszt. Sötét ügyeik igazolására pedig a SZÓT hívták segítségül. A szó pedig, mint tudjuk, képes gyógyítani, de gyilkolni is. A szó komoly fegyver. A szovjet propagandisták és az általuk felhalmozott tapasztalatok ma is velünk élnek. Be is vetették az újabb nehézfegyverzetüket, a hazugságokat, a tények elferdítését, amelyekkel igazolni próbálják tetteiket nemcsak Ukrajnában, hanem szerte a nagyvilágban. Ma ennek vagyunk tanúi. Nem hiába mondják, hogy az információ fegyver. És rendkívül fontos, milyen lőszerrel rendelkezik ez a fegyver. Most pedig vizsgáljuk meg, miért is hatékony az orosz propaganda? A tapasztalatok okán? Ezt senki sem tagadja. A jól képzett újságírók és a jó nyelvismeret okán? Ez is igaz. Még számos okot felsorolhatnánk, de térjünk vissza a legfontosabbhoz: ki tartja fel ezt az egész hatalmas, szerteágazó, gonosz propaganda birodalmat? A diktatórikus állam. Az ő kezében összpontosul minden természeti kincs, az anyagiak, ő „privatizálta” az emberek gondolatait is. Tevékenysége azonban nemcsak a külföld felé irányul, hanem odahaza is igyekszik ellenségképet teremteni, hogy mozgósíthassa a harcra a saját lakosságát. Akkor, amikor az orosz lakosság zöme nagy szegénységben él, a kormány évente 1, 4 milliárd dollárt költ propagandára. Ez az összetett és szerteágazó hálózat harminc nyelven terjeszti az elferdített tényeket, és arra kényszeríti a világot, hogy a Kreml szemével lássa az eseményeket. Arról szólnak az általuk terjesztett hírek, hogy a Krímben nincsenek orosz katonák, és bizonyos „zöld emberkék” szállták meg a félszigetet, a keleti végeken pedig a nem létező Luhanszki és Donyecki Népköztársaságok katonái harcolnak. Hogy a „keresztre feszített kisfiúról” és arról ne is beszéljünk, hogy Nagyija Szavcsenko okozta az orosz újságírók halálát.
Még hosszan sorolhatnánk a hasonló példákat. Az ezekhez hasonló célzott kitalációk ismételgetésének célja, hogy kétkedést, zavart és gyanút keltsenek az egyszerű valóság, az igazság iránt. A mindent átfogó orosz propagandagépezet mind az országon belül, mind pedig külföldön teljes fordulatszámon működik, s az elemzők állítása szerint közléseik a világ 130 országában 600 millió emberhez jutnak el. A Kreml támadja az igazságot, és ahol csak teheti, elzárja a megbízható és hiteles információkhoz való hozzájutást.
Vajon mit állíthat szembe mindezzel a háború, a korrupció és a gazdasági visszaesés sújtotta Ukrajna? Az állam a demokratizálódás nehéz útját járja, amikor minden gondja a felszínre kerül. Ez törvényszerű. De ettől még nem érezzük jobban magunkat. Szeretnénk mindent és azonnal elérni. Ezért sem képes az állam ebben a pillanatban hatékonyan szembe szállni az orosz propaganda mocskával. Ukrajnában azonban erősödik a szólásszabadság, ami felveheti a versenyt az orosz hazugsággal. Ukrajnában sok a tehetséges újságíró, de fájdalmasan kevés a megfelelő műszaki eszköz, amelyek elősegíthetnék a tájékoztatást mind odahaza, hogy a külföldről már ne is beszéljünk. A másik problémát a hírközlő eszközök szétdaraboltságában látom, sok esetben ismétlik a témákat és a híreket, közben nagyon fontos információk kimaradnak. Az állam nem fogalmazza meg a hírközlő eszközök révén a saját elképzeléseit. A tv-csatornák zöme magánkézben van, és a tulajdonos, vagy a tulajdonosok egy csoportjának véleményét jeleníti meg. A tulajdonosok többsége az oligarchák köréből kerül ki, és természetes, hogy az kerül a nyilvánosság elé, ami hasznos számukra. Az is előfordul, hogy a tv-csatornákon át küzdenek egymással. Szerencsére az ukránok már kritikusan fogadnak minden hírt, kialakult bennük egy bizonyos immunitás minden egyes közlés kapcsán. Ez azt jelenti, hogy a közgondolkodás gyorsabban fejlődik, mint a hírközlő eszközök. Az emberek néznek egy bizonyos műsort, és nyomban kommentálják is: „Ez Kolomojszkij csatornája? Hát ő szeretne keresztbe tenni x-nek…” Vagy: „Ez egy orosz befektető lapja, ezért nem hiszem el, amit írnak benne”.
És mi történik külföldön? Vannak olyan országok, amelyek nem is tudnak Ukrajna létezéséről, és sajnos még ma is azt gondolják, hogy Oroszország része. Nekünk, újságíróknak kell aktívabbnak lennünk és minél többször szerepelni a nyilvánosság előtt. Igazat kell szólnunk, mert még ma is közhelynek számít, hogy az újságírók jó pénzért megírják mindazt, amit megrendelnek tőlük. Szerencsére kevés az ilyen kolléga. Ez a valóság. A fiatal demokráciák minden gyermekbetegségével együtt. Segítenünk kell a gyógyulást az információs térben is.
A világ nyugtalan. Egy amerikai szenátusi meghallgatáson Benjamin Ziff, az európai és eurázsiai ügyekkel foglalkozó államtitkár-helyettes is felhívta a figyelmet arra, hogy gátat kell vetni az orosz propagandának. Többek közt kitért arra, hogy a külügyminisztérium erőfeszítéseket tesz a független hírközlő eszközök támogatására. Hangsúlyozta, hogy az újságírás minden demokrácia kulcsszereplője, és kötelessége felülkerekednie a félretájékoztatáson és propagandán. De hogy egy konkrétabb esetet is említsek: az Ukránok Világkongresszusa felkérte Federica Mogerini uniós biztost, hogy az unió tegye meg a megfelelő lépéseket az orosz félretájékoztatás megfékezése érdekében. A globalizáció egyre nagyobb teret nyer a világban. Minden ember – nemcsak az újságírók – felelősséggel tartozik minden egyes leírt szóért és kimondott mondatért. Ez erkölcsi kötelességük. Gyakran jönnek hozzám, az INTELNEWS szerkesztőségébe újságírást tanuló diákok. A beszélgetést mindig az újságírók 5 parancsolatával kezdem. Az első: mindig pontosan tolmácsolni a beszélgetőtárs mondandóját; a második: pontosan írni le a nevét és beosztását; a harmadik: rámutatni arra, mi készteti a partnert mondandója közlésére; a negyedik: közölni az esemény pontos helyét és időpontját, s végül az ötödik, legfontosabb parancsolat – milyen forrásból származik az információ, hogy mindig bizonyítható legyen az igazságtartalma. Egyszer egy fiatalember elnevette magát: „mi ez, valamilyen vallás?” – kérdezte. A válaszom rövid volt: „Ez szent”. Ahogy a Szentírásban van: előbb volt a Szó, és a Szó volt az Isten. Ehhez nem kell kommentár.
Margarita Lukecsa
