A csihirini nemzeti emlékhely

Cserkaszi megyében, a festői szépségű Tyaszmin folyócska jobbpartján található Csihirin, az ukrán hetmani állam egykori fővárosa. A történelmi feljegyzések először a XVI. század első felében tesznek említést Csihirinről. Ezek a feljegyzések a kozákok egy kisebb erődítménnyel védett téli telelőhelyéről szólnak. A XVI. század második felétől itt rendezkedett be a Csihirini Sztarosztaság (elöljáróság). 1592-ben a településen érvénybe lép a magdeburgi joggyakorlat. A XVII. század harmincas éveiben az erődítmény nagy átépítésen esik át, minek eredményeképpen megépül egy erős, hármas kőfallal és mély vizes árkokkal övezett erős vár.
A település mindenekelőtt Bohdan Hmelnyickij atamán személyéhez kötődik, aki 1638 és 1647 között csihirini százados volt, és 1648-ban lett a zaporozsjei kozák sereg hetmanja. Ekkor választotta fővárosává és rezidenciájának székhelyévé Csihirint. 1650-ben a hetmani államot nyugatról a Horiny és a Dnyeszter folyók határolták, egészen a Jehorlik folyó torkolatáig, északon pedig a Pripjaty, a Gyeszna és a Szejm voltak a határfolyók. Az ukrán hetmani állam keleti határai a már említett Szejm, illetve a Vorszkla és a Szula folyókig terjedtek, délről pedig a Jehorlik torkolatától az Inhula és az Inhulica felső folyásáig húzódott a határvonal. A hetman fennhatósága alá tartozott az autonóm Zaporozsjei Szics és a Dnyeper feletti földek is. Csihirin nem véletlenül lett főváros: nagyon jól védhető helyen volt, az ősi kozák földek centrumában, a Dnyeper közelében, melyen könnyen elérhető volt a Zaporozsjei Szics. A főváros része volt a várhegy a rajta kiépített erődítésekkel és a hegy alatt elterülő Alsóváros. A Tyaszmin folyócska bal partján terült el az erődítések nélküli harmadik városrész, amelyet híd kötött össze az Alsóvárossal. Csihirinben voltak a korabeli ukrán állam legfontosabb hivatalai, itt állomásozott a 19 századból álló csihirini ezred és a katonai főparancsnok. A hetmani rezidencia nem a várban volt, hanem a város hegy alatti részén, a vár védelme árnyékában.
Aleppói Pál szír utazó1656 augusztusában járt a kozák fővárosban, és Naplójában a következőket írta a várhegyi erődítményről: „Magasságát, tágasságát, az őt körülvevő nagy vizet és mocsarat tekintve az itteni várhoz fogható nincs egész ukrán földön. Ezért is nagyon erős ez a vár… Nagyon sok a várban az izgalmas hely. Egyes termei rendkívül látványosak, aranyként ragyognak. A hetman Lengyelországból hozta a berendezési tárgyakat, amelyeken családi és egyéb jelzések olvashatók”.
Bohdan Hmelnyickij halálával (1657) elkezdődött Csihirin hanyatlása. A rombolás korszaka következett, amikor is a hetmani jogarért őrült küzdelmet vívtak a kozák elöljárók, ezredesek és századosok. Mindegyikük igyekezett megszerezni a szomszédos államok – Moszkva, a Rzecz Pospolita és a Porta – támogatását. Történelmi forrásokból tudjuk, hogy Hmelnyickij rezidenciája kiszolgálta a következő hetmanokat – Ivan Vihovszkijt, Pavel Tetert és Petro Dorosenkot – is.
Petro Dorosenko hetmannak köszönhetően – aki igyekezett Ukrajnát megmenteni a káosztól és megőrizni, illetve visszaszerezni a függetlenségét – Csihirin még egy ideig megőrizte fővárosi státuszát.

1676 szeptemberében Ivan Szamojlovics Jobb parti hetman seregei moszkvai támogatással körülzárták Dorosenkót Csihirinben, aki elkeseredett harc után kénytelen volt megadni magát Szamojlovicsnak. Csihirin ekkor elveszítette fővárosi rangját, a várba pedig a moszkvai biztonsági egységek kvártélyozták be magukat. Csihirin még egy ideig őrizte erős vár mivoltát. Abban az időben, az Alsóvárosban tanyát vert törökök szemet vetettek Zaporozsjéra és Cserkaszi térségére. 1677 nyarán a 30 ezer kozákból és 24 ezer moszkvai katonából álló csihirini garnizonnak még sikerült megtörni a 120 ezres török sereg blokádját, egy év elteltével azonban a törökök immár 200 ezer katonával támadták meg a várat. Ekkor a várvédők felrobbantották a puskapor tárolására szolgáló pincét és a lőporral teli ágyúkat. Több ezer török vesztette életét, de a vár is megsemmisült. A robbanás romba döntötte a várat, amelyet már soha többé nem építettek újjá. Maga a város és minden említésre méltó építészeti alkotás is megsemmisült. A moszkvai cár országa határainak közelében szerette volna tudni a hetmani fővárost. Az Oroszország és Lengyelország között 1686-ban megkötött, úgynevezett „örökbéke-szerződés” értelmében Csihirint újabb rendelkezésig üresen kellett hagyni. A városban csak szökött jobbágyok éltek. Az 1711-es Pruti Békeszerződés értelmében Oroszország Lengyelország javára lemondott Csihirinről, 1793-ban, Lengyelország második felosztásakor a város visszakerült orosz fennhatóság alá, majd 1797-től a Kijevi Kormányzóság járási jogokkal rendelkező városkájaként tartották számon.
Csihirinben 1989-ben jött létre az Állami Történelmi-kulturális Emlékhely, amelynek rendeltetése a történelmi és kulturális emlékek felkutatása és tudományos szintű feldolgozása. 1995-ben Bohdan Hmelnyickij születésének 400. évfordulóján lett nemzeti emlékhely, amely magában foglalja a csihirini, szubotovi, sztecivkai történelmi, kulturális, építészeti, régészeti és természeti emlékeket, a motronini monostort, a Holodnij Jar és az Atamán park tölgy- és kőrisligeteit. A nemzeti emlékhely 1173 hektáron terül el, középpontjában a Várheggyel és az azt övező parkkal. A hegyen kaptak helyet a történelmi, építészeti emlékek, Bohdan Hmelnyickij szobra (1973), a lengyel nemesi seregek és a török hódítók ellen vívott csaták – 1596-1597, 1677-1678 – hőseinek emlékét megörökítő, 1912-ben állított kőkereszt és a Dorosenko bástya – a XVII. századi erődítmény maradványa.
Az emlékhelyen öt múzeum várja a látogatókat, melyek közül a legjelentősebb az 1995-ben nyílt Bohdan Hmelnyickij Múzeum. A múzeum kiállítási tárgyai révén megismerhetjük a hetman katonai, államfői és külpolitikai munkásságát, a hetmani főváros, Csihirin történelmét, és az ukrán nép által a XVII. században vívott nemzeti-felszabadító háborúk történetét. A régészeti múzeumban hatszáznál több egyedi kő-, bronz- és vaskori leletet őriznek. A szubotivi Történeti Múzeumot 1960-ban alapították az egykori Illés próféta templomban. Érdekes a medvegyivi Helytörténeti Múzeum is, amely ezer kiállítási tárgyat tár a látogatók elé. A sztecivkai Néprajzi Múzeum tulajdonképpen egy skanzen, amely az egykorvolt Sztecivka kozák falut mutatja be.
A Bohdan Hmelnyickij rezidenciáját bemutató építészettörténeti épületegyüttesben kapott helyet a Katonai Főhivatal. Bohdan Hmelnyickij hetmansága idején a Katonai Főhivatal a végrehajtó hatalom legmagasabb és központi intézménye, tulajdonképpen az ukrán kozák állam első kormánya volt. A hetman a főhivatalon keresztül irányította a Zaporozsjei Sereg katonai, közigazgatási és jogi ügyeit. A főhivatalt a főírnok vezette. Bohdan Hmelnyickij első írnokának, Ivan Krehoveckijnek a nevét megőrizte a történelem. Posztján Ivan Vihovszkij követte.

A Várhegy lábánál 1995-ben épült a Mária Oltalma kápolna, amelynek kriptájában 1995. október 14-én, Mária Oltalmának ünnepén – Ukrajnában ősidők óta kozák ünnep ez a nap – temették újra azt a 263 kozákot és egykori városlakót, akiknek földi maradványai 1993-94-ben, a kozák temető feltárásakor kerültek felszínre.
A csihirini nemzeti emlékhely múzeumainak tárlóiban számos egyedi kiállítási tárgy található. A Bohdan Hmelnyickij Múzeum közel 2000 kiállítási tárgyat számlál. A gyűjteményben központi helyet foglalnak el a kozák mindennapokra jellemző tárgyak: fegyverek és fegyverzetek, kézműves használati tárgyak, pénzérmék és a mindennapokat jellemző kellékek. E tárgyak révén megelevenedik az az anyagi-tárgyi közeg, amelyben Bohdan Hmelnyickij élt és intézte az államügyeket.
A fegyverek között vannak a XVII. századból származó mordályok és könnyű lengyel bronzágyúk. Hmelnyickij idejében minden kozák ezred rendelkezett 6-7 harctéri ágyúval. A könnyű tüzérségi eszközök száma megközelítette 100-110 egységet, s ehhez járult hozzá a 130-140 egységből álló nehéztüzérség. A tüzérség fenntartása nagyon sokba került. Bohdan Hmelnyickij tüzérsége és annak kiszolgálása csillagászati összegbe – 200 ezer lengyel aranyba került. A múzeumban láthatunk még a XVII-XVIII. századból származó kozák kardokat is. Az egyik legérdekesebb példány a nagy valószínűséggel helyben készült kard, amelyet azon a helyen találtak, ahol az 1678-as, második csihirini hadjárat során a kozák lövészek átkeltek a Tyaszmin folyón. A kardnak széles, rövid és enyhén hajlított acélpengéje, a markolatának pedig olyan faborítása van, amely három évszázados víz alatti létben is megmaradt. Egy ilyen fegyvernek a XVII. században igencsak borsos ára – 10-15 arany – volt, ha tekintetbe vesszük egy kozák harcos évi fizetése 30 arany volt. Ezzel magyarázható, hogy a kozákok zömében a mágnások gyűjteményeiből gyarapították fegyverzetüket, de használtak helyben készült fegyvereket is, melyeket a helyi kardkovácsok készítettek.
A Bohdan Hmelnyickij Múzeumban látható egy ismeretlen, XVIII. századi festő által készült portré, amely egy nyugodt, magabiztos középkorú férfit ábrázol. A hetman ünneplőt – vörös brokát kaftánt és szép, drága csatokkal ellátott körgallért – viselt. Daliás termetét szoros öv fogja körbe. Keményen markolja a drágakövekkel díszített jogart, a kozák hatalom jelképét, másik kezét egy pisztoly vagy kard markolatán tartja. A fején két strucctollal ékesített, fekete brokátból készült föveget visel. Hmelnyickij képi ábrázolása egybeesik a kortársak leírásával: „Hosszúkás, sovány arc, elég hosszú és keskeny orr, vékony és hosszú „kozák” bajusz”.
A kiállítási tárgyak között van 29, a XVII-XVIII. században készült pipa, melyeket az 1989 és 2006 között zajló ásatások során az Alsó- és a Felsővárosban találtak. A formaviláguk igencsak változatos: van közöttük hosszú szárú, henger alakú dohánytartóval ellátott és egészen aprócska, lapos dohánytartóval. Domborművekkel vagy nyomással díszítettek, zöldre vagy sárgára festettek, egyesek pedig fekete füstszínűek. Az ukránok a dohányzást keletről vették át. Erre utal a pipa elnevezése is: orrmelegítő, vagy „burunka” a török „burun” – orr – szóból. A pipákat jobbára agyagból – néha fából – készítették, és a föveg hajtókája mögé tűzték. A pipa a kozák büszkeség jelképe volt, gyakran megénekelték és megörökítették a naiv festők képein is.
A Várhegy lejtőin megtekinthetjük az 1912-ben készült lépcsőket, az 1954-ben állított Kobzos szobrot, Tarasz Sevcsenko 1843-as és 1845-ös csihirini látogatására utaló, 1992-ben létesített emlékjelet. A költő és festő ittjártakor vázlatot készített a várról, emléket állítva ezzel az 1649-es kozák tanácskozásnak, lefestette Csihirin látképét a szubotivkai útról és a csihirini kolostort. A Nagy Kobzos verset is szentelt Csihirinnek, egy teljes szakaszban emlékezik meg a városról a Hajdamakok című elbeszélő költeményben, és erről szól a Holodnij Jar című elbeszélő költemény és A nagy pince misztérium is.
Az emlékhelyen folyamatos a kutatómunka, melynek célja a kiállítási anyag folyamatos gyarapítása, számos érdekes rendezvény és kiállítás szolgálja Csihirin, a kozák főváros egykor volt dicsőségének felelevenítését. Csihirin szívesen látja mindazokat, akiket vonz az ukrán történelem. Jöjjenek el a csihirini nemzeti emlékhelyre, lapozzanak bele a történelmi emlékezet lapjaiba!

Muzicsuk Nagyija

https://www.youtube.com/