№4(128)
okóber - december
2014 év

Gyümölcsöző munkára hangolnak a veszprémi ukránok

A Veszprémi Ukrán Nemzetiségi Önkormányzat célkitűzéseiről Irina Zakar, a szervezet újonnan megválasztott elnöke beszélt.
„A jövőben, így a következő esztendőkben is a legfőbb feladatunknak tekintjük a helyi ukrán közösségben élő gyerekekkel való foglalkozást. Már kezdeményeztük is az együttműködést több magyar iskolával. Nyugtalanít bennünket, hogy a helyi iskolások gyakorlatilag semmit sem tudnak Ukrajnáról, erről a szomszédos, nagy európai országról, amelynek határa alig párszáz kilométerre van Veszprémtől.
Fel akarjuk venni a kapcsolatot a zeneiskolával és a szakácsképzővel is. Arra gondoltunk, hogy a lehetőségekhez mértem megismertetjük a helyi fiatalokkal az ukrán zenei örökséget, és népszerűsítjük nemzeti ételeinket.
Az önkormányzat munkájának egy másik fontos iránya ukrajnai művészegyüttesek szerepeltetése Veszprémben. Egyébként nemcsak Nyugat-Ukrajnából hívnánk meg együtteseket, hanem a központi, a keleti és a déli régiókból is, hogy a magyarok lássák: az ukránok ott is önazonosak, autentikus kultúrával rendelkeznek, és nem feledkeznek meg nemzetük népi kultúrájáról és kortárs művészeti örökségükről.
Manapság terveink megvalósításának legnagyobb akadálya a város szűk anyagi kerete. Vannak azonban ötleteink, hogyan lehetne mégis megvalósítani az elképzeléseinket. Összedolgozunk majd az országos önkormányzattal, hiszen végső soron közös ügyet szolgálunk.

Másrészt a Veszprémben élő ukránok – a többi, itt élő nemzetiséghez hasonlóan – részt vesznek a város kulturális és közösségi rendezvényein, mert jelezni szeretnénk jelenlétünket a városban. Nagyon szeretnénk összehozni egy táncegyüttest, mert nőnek a gyerekeink, jön a nemzedékváltás. Szerencsére közösségünkben vannak tehetséges, a munkát szerető emberek, akikre büszkék is vagyunk. Az én feladatom szervezési és anyagi szempontból is támogatni a veszprémi ukrán közösséget, de hasonlóképpen gondolkodik a helyettesem is”.