№1(121)
jánuar - március
2013 év

Ukrán művészek kiállítása

foto

Február 21-én tizenötödik alkalommal ünnepelték Magyarországon az Ukrán Kultúra Napját. Az eseménysorozat a felújított Ukrán Kulturális, Oktatási és Dokumentációs Központban rendezett kiállítással kezdődött, amelyen ukrán művészek mutatták be alkotásaikat. A vendégeket Hartyányi Jaroszlava, a Magyarországi Ukrán Kulturális Egyesület és az Ukrán Országos Önkormányzat elnöke köszöntötte. Emlékeztette a népes közönséget arra, hogy a Magyarországon élő ukránok az ünnep keretében megemlékeznek az Anyanyelv Nemzetközi Napjáról is. Az elnök-asszony sajnálattal jegyezte meg, hogy az ukrán nyelv sem Ukrajnában, sem pedig szerte a világban nem annyira elterjedt, mint szeretnénk. Az ukrán kisebbség látja, milyen gondosan ügyel a nyelv védelmére a magyar nemzet, és ez a hozzáállás példaként szolgálhat Ukrajna számára is – mondta Hartyányi Jaroszlava.
Ezt követően az elnök-asszony átadta a szót dr. Latorczai Csabának, az Emberi Erőforrások Minisztériuma helyettes államtitkárának.
Jurij Muska budapesti ukrán nagykövet felszólalásában nagyra értékelte a magyar kormány által az ukrán kulturális központ felújításához nyújtott támogatást. A nagykövet elismeréssel szól Hartyányi Jaroszlava szervezőmunkájáról, aminek eredményeképpen az ukrán közösség továbbra is jó körülmények között tarthatja rendezvényeit. Jurij Muska megjegyezte, hogy az ukrán kisebbség kulturális és közösségi élete elválaszthatatlan az anyanyelvtől. A kultúrának egyébként számos megnyilvánulása van. Itt és most képzőművészeti alkotásokat látunk – folytatta a nagykövet – de beszélhetünk még a szépirodalomról, az oktatásról és a színházról is, amire joggal büszkék a Magyarországon élő ukránok. A nagykövetet a vasárnapi iskola tanuló követték a színpadon. A színes népviseletbe öltözött gyerekek neves ukrán költők verseit szavalták és ukrán népdalokat énekeltek.
A közönség újra élvezhette számos nemzetközi énekverseny győztese, Medenci Román csengő hangját, aki immár klasszikussá vált műdalokat adott elő. Hasonlóan népszerű dalokkal ajándékozták meg a közönséget a lvovi Zeneakadémia hallgatói, Ribak Okszana, Antonyuk Olena, Sevcsuk Marija bandurások és Dankiv-Heraszimenko Kvitanka hegedűs.

A koncert után a vendégek megtekintették a Magyarországon élő képzőművészek alkotásait és részt vettek a hangulatos fogadáson.