Megemlékezés

Rafael Lemkin 1900-ban született Bezvodne faluban, a mai Fehéroroszországhoz tartozó Grodno megyében. Szülei földműveléssel foglalkozó lengyel zsidók voltak. Lemkin születésekor a terület az Orosz Birodalom része volt, később az újjáalakult Rzecz Pospolitához csatolták. Az 1920-as évek elején kezdetben bölcsészetet, majd pedig jogot hallgatott a Lvovi Egyetemen.
Doktori értekezését Németországban, a Heidelbergi Egyetemen védte meg, majd az ügyész munkatársaként dolgozott Berezsaniban, később pedig Varsóban tanított. Az 1930-as években nemzetközi jogi konferenciákon képviselte Lengyelországot. 1933-ban – Hitler hatalomra kerülésének és az ukrajnai éhínségnek az esztendeje – javasolta, hogy azokat, akik az emberek nagyobb csoportjával szemben gyűlöletet keltenek, tekintsék „barbároknak”, akik pedig gyűlöletből megsemmisítik valamilyen embercsoport kulturális örökségét, neveztessenek „vandáloknak”, és tartózkodjanak bárhol is, vegyék őket őrizetbe, állítsák bíróság elé és büntessék meg.
Javaslatát akkor nem fogadták el, de később ebből a dokumentumból született meg a népirtás koncepciója, amelyet a világ a második világháború után kezdett alkalmazni.
1939-ben, amikor Hitler és Sztálin kettészakította Lengyelországot, Lemkinnek menekülnie kellett a nácik elől, és Svájcba távozott, majd pedig áttelepült az Egyesült Államokba, ahol egyetemi tanárként jogot tanított. Először 1944-ben kiadott tanulmányában használta a genocídium kifejezést.
A Lemkin által kifejtett gondolatok képezték a Nürnbergi perben hozott ítéletek alapját. 1948-ban ő volt a fő előterjesztője az ENSZ Közgyűlése által elfogadott, a népirtás megelőzését, illetve büntetését célzó konvenciónak.
Kétszer is jelölték Nobel-díjra, de egyszer sem kapta meg.
Rafael Lemkin 1959-ben halt meg New Yorkban – nyomorúságos körülmények között.
Az ukrán történelem- és jogtudomány számára rendkívüli jelentőséggel bírnak a Rafael Lemkin által megfogalmazott gondolatok. Kertelés nélkül nevezte népirtásnak a sztálini rendszer által az ukrán nemzet ellen elkövetett gaztettet. Nyíltan kimondta, hogy genocídium volt, és az ukrán nemzet ellen irányult. Ez a meghatározás megfelel az ENSZ Konvenció elvárásainak, melynek értelmében egyes, szűken értelmezett társadalmi csoportok ugyan nem tekinthetők népirtás lehetséges áldozatainak, de az éhínség szándékos előidézése nemcsak a parasztsággal, hanem az egész ukrán nemzettel szemben alkalmazott megtorlás, tehát népirtás volt.
Lemkin szerint az ukrajnai népirtásnak négy összetevője volt:

• Az ukrán értelmiség – a nemzet agya és értelme – kiirtása;
• Az ukrán Pravoszláv Autokefal Egyház – „Ukrajna lelkisége” – felszámolása;
• Az ukrán parasztság – a nemzeti kultúra, a nyelv és a hagyományok őrzője – halálra éheztetése;
• Más nemzetiségek betelepítése a lakosság nemzetiségi összetételének radikális megváltoztatása céljából.

Rafael Lemkinnek az ukrajnai népirtással kapcsolatos átfogó állásfoglalásai irányt mutatnak a jelenkori kutatóknak és politikusoknak is, mintegy utasítva őket arra, hogy a tragédiát fel kell mutatni a világnak, hogy az emberek megértsék és befogadják a történteket.

Roman Szerbin, Szerhij Hrabovszkij

Megemlékezés a Holodomorról