№4(120)
október - december
2012 év

Az éhínség áldozataira emlékeztek

foto

Budapesten és Csömörön népes rendezvények keretében emlékeztek az 1932-33-as ukrajnai éhínség áldozataira.
„Holodomor. Genocídium. 1932-33. Az ukránok emlékeznek, és a világ megismeri az igazságot”. Ilyen transzparensek alatt vonultak a megemlékezők a budapesti ukrán kulturális központtól a Petőfi téren álló emlékműhöz.
Az Emlékezés gyertyájánál az Ukrán Országos Önkormányzat, négy budapesti kerületi ukrán önkormányzat, Várpalota, Vác, Veszprém, Komárom, Székesfehérvár, Szeged, Miskolc és Nyíregyháza ukrán közösségeinek képviselői és a nagykövetség munkatársai helyezték el a megemlékezés virágait.
„Mi, ukránok, akiket a sors szétszórt a nagyvilágban, fejet hajtunk az ukrán nemzet ezeréves történetének legszörnyűbb tragédiája, a rettenetes éhínség áldozatainak emléke előtt. Hálás köszönettel tartozunk a velünk szolidáris Magyarországnak, amelynek parlamentje, osztozva az ukránok bánatában, 9 esztendővel ezelőtt, november 24-én, ellenszavazat nélkül elismerte, hogy az éhínség népirtás volt. Imádkozzunk az ukránok sorsának jobbra fordulásáért!” – mondta a megemlékezésen Hartyányi Jaroszlava.
A megemlékezők gyertyát gyújtottak, és egy perc néma főhajtással adóztak az áldozatok emlékének.
Az Ukrán Országos Önkormányzat és a budapesti ukrán nagykövetség nevében koszorúztak Csömörön, a Gloria Victis emlékparkban is.
A terézvárosi templomban gyászmisével emlékeztek az áldozatokra. A Requiem-et a kárpátaljai megyei filharmónia kamarazenekara szólaltatta meg.

Dicsőség az ukrán hősöknek!

Hartyányi Jaroszlava:

- Azért gyűltünk itt ma össze, hogy megemlékezzünk az 1932-33-as ukrajnai éhínség ártatlan áldozatairól. Éhen akartak veszejteni bennünket. Nem sikerült. Nyelvünket még ma is szeretnék eltüntetni a Föld színéről. De mi túlélő nemzet vagyunk, nem mondunk le egykönnyen az anyanyelvünkről. Isten küldött bennünket ukrán földre, hogy tegyük a dolgunkat, hogy gabonát termeljünk, gyerekeket neveljünk, gazdagítsuk kultúránkat és szellemi örökségünket, hogy békében és szeretetben éljünk. Az egy ezredévet is átfogó ukrán krónikákban egyetlen szó sem esik a XX. századihoz hasonló, pusztító éhínségről. Csak a kommunista korszak éheztetett halálra 7-10 millió ukrán embert. Azt kérdezik, hogy miért? Mit vétettek az ukránok? Az ukrán nemzet évszázadokon át élt a szülőföldjén, és közben folyamatosan harcolt a függetlenségéért és szabadságáért, és ebben a szellemben nevelte gyermekeit is. A múlt század 30-as éveiben még többen beszéltek ukránul, mint manapság. Az ukránok gyűlölték a kommunista rendszert, nem akartak belépni a kolhozba, szerettek volna a saját földjükön a maguk gazdái maradni. A bolsevikok kormánya ezért pusztította el őket.
Minden nemzetnek végig kell mennie a saját keresztútján. Nekünk, ukránoknak tisztelni kell elődeinket, és emlékeznünk kell tragédiájukra. Meg kell védenünk mindent, ami a miénk, akkor is, ha igazságtalanság lesz osztályrészünk. A jelen és a jövő nemzedékeit nem sújthatják a múltbelihez hasonló tragédiák. Ártatlanul elveszejtett honfitársainknak két emlékhelye is van Magyarországon: az egyik Budapesten, a másik pedig Csömörön. Hajtsunk fejet az ártatlan ukrán áldozatok emléke előtt!

Mihajlo Junger követségi tanácsos:

- Nehéz lenne bármit is hozzátenni Jaroszlava asszony szavaihoz. Ezért csak néhány momentumot említenék. Egy nemzet élete hasonlatos egy család életéhez. Ahogy egy család életében is vannak örömteli és szomorú pillanatok is, egy nemzet kalendáriuma is tartalmaz ilyen dátumokat. Az ukrán nemzet örömteli napja 1991. augusztus 24., a független ukrán állam születésnapja. A legszomorúbb dátum pedig az 1932-33-as éhínség emléknapja. Történelmi mércével mérve igen rövid idő alatt – mindössze 6-8 hónap –, méghozzá békeidőben, egy kisebb európai ország lélekszámával azonos számú ukrán – és nemcsak ukrán – paraszt életét vették el a lehető legkegyetlenebb módon. A mintegy 10 millió áldozatot követelő gaztettet a Sztálin vezette szovjet kormány követte el.
Most az egész világ megemlékezik az ártatlan áldozatokról. Mi, ukrán diplomaták, és a külföldi ukrán közösségek büszkék lehetünk arra, hogy sikerült áttörni a hallgatás falát. Szívünkben örökké lobogjon az emlékezés gyertyájának lángja!

(Rövidített változat)

Vass István