№6(116)
november-december
2011 év

Ukrán zene szólt Veszprémben

foto

November 19-én, Veszprémben tartotta kihelyezett ülését az Ukrán Országos Önkormányzat. Az idén már sor került hasonló rendezvényre Szegeden és Komáromban is. Hartyányi Jaroszlava elnök asszony szerint az ilyen rendezvényeknek az a célja, hogy jobban összehangolják az ukránok országos és helyi szervezeteinek munkáját, és megismertessék választóikat az országos önkormányzat terveivel és közösségi-kulturális tevékenységével.
Este ukrán muzsika és dal szólt a Királynék Városában. A budapesti Bernáth Ferenc, a miskolci Vihula Mihajlo, valamint Ljahovics Anna, a Magyarországi Ukrán Kulturális Egyesület énekesnője lépett a közönség elé.
Hartyányi Jaroszlava a következőket nyilatkozta a rendezvényről:

Amikor néhány képviselőtársammal beléptünk a városi művelődési ház előcsarnokába, alig hittünk a szemünknek, olyan sokan jöttek el, hogy meghallgassák előadóinkat. A termet zsúfolásig megtöltötte a közönség. Ez volt a Zakar Irina vezette Veszprémi Ukrán Önkormányzat első rendezvénye, amely minden kétséget kizáróan sikert aratott. Az ukránokhoz és a magyarokhoz is szóltam a színpadról, kihangsúlyozva, hogy nincs nagyobb erő, mint az érdeklődés egymás kultúrája iránt, mert a kultúra révén közelebb kerülhetünk egymáshoz, és türelmesebbek lehetünk egymás iránt. Elmondtam, hogy nagyra értékelem és tisztelem a magyar nemzet történelmét, mert módomban állt megismerni. Szerintem jól sikerült este volt.

Ezen a napon még egy ukrán vonatkozású eseményre került sor Veszprémben. A városi könyvtárban nyílt meg Lubomír Borscs, a Veszprémi Ukrán Önkormányzat képviselőjének kiállítása.

Ploszkina Vaszil