Vaszil Lipkivszkij kiemelkedő ukrán egyházi személyiség, a pravoszláv egyházi élet megreformálója, az 1921-ben újjászületett Ukrán Autokephal Pravoszláv Egyház első kijevi és egész ukrajnai metropolitája volt. Hitéért az életével fizetett.
Vaszil Lipkivszkij 1864-ben született a Kijevi Kormányzósághoz tartozó Popudnyi faluban (most Cserkaszi megye). Apja és nagyapja is pap volt. 1873 és ’79 között az umányi papneveldében, 1879 és ’84 között a kijevi papi szemináriumban, 1884 és ’89 között pedig a kijevi egyházi akadémián tanult, ahol egyházi tudományos fokozatot szerzett. 1890-ben kinevezték a cserkaszi alapiskola hittantanárává, 1891-ben pedig pappá szentelték. 1892-ben kinevezték a lipovci templom elöljárói posztjára, és megbízták a járás iskoláinak felügyeletével. 1903-tól a kijevi egyházi tanítóképző igazgatója lett.
Már egészen fiatalom megértette, mennyire távol áll egymástól az ukrán és az orosz pravoszláv egyház. Ez utóbbi eszközként szolgált az Orosz Birodalom számára az ukránok behódoltatására, és hasonlóan kritikus módon viszonyult az ószláv nyelvű misézéshez és az oroszul mondott szentbeszédhez. 1905-ben ukrán nacionalizmus vádjával leváltották a kijevi egyházi tanítóképző éléről, és a szolomjanci – az akkori Kijev elővárosa – Mária Oltalma templom elöljárójává nevezték ki. 1905-ben Lipkivszkijt elnökévé választotta az egyház megreformálását szorgalmazó kijevi papság forradalmi kongresszusa. 1917-től az Ukrán Pravoszláv Autokephal Egyház megalapításáért küzdő ukrán egyházi felszabadító mozgalom egyik vezetője lett. Az ukrajnai pravoszlávok azt a grúziai egyházat tekintették mintának, amely 1917-ben visszaszerezte önállóságát. Az autokephalia hívei elismerték a keresztény kánonokat, többek közt a IV. kalkedóniai egyetemes zsinat (451) 17 szabálypontjában foglaltakat: „Amennyiben egy legitim hatalom államot alapít, úgy az egyház hivatalos felosztásának összhangban kell állnia az állami felosztással”.

Vaszil Lipkivszkij az egyház egyik alapkövetelményének tekintette az ukrán nyelvű istentiszteletet. 1919. május 22-én a Mikola Leontovics vezette kórus közreműködésével celebrálta az első ukrán nyelvű ünnepi misét a pompázatos, pecserszki Szent Miklós templomban, amely 1690-1696 között épült Iván Mazepa hetman költségén (az egyedülálló műemléket 1934-ben felrobbantották a bolsevikok). Lipkivszkij, erre a misére emlékezve később a következőket írta: „A virrasztásra és a misére annyian jöttek, hogy nemcsak a székesegyházban bent, hanem a környékén is óriási volt a zsúfoltság. Mindenki zokogott, amikor az anyanyelvén szólaltak meg az Apostolok cselekedetei, a Szentírás és a zsoltárok. Mindenki érezte, hogy a rabság évszázadai után „szabadon imádkoznak a rabok gyermekei” – ahogyan azt Sevcsenko ígérte”.
1921 októberében, Vaszil Lipkivszkijnek és elvbarátainak köszönhetően összehívták az I. Ukrán Egyetemes Zsinatot, amelynek helyszíne a kijevi Szófia Székesegyház volt. A küldötteknek mindössze az egy hetede volt pap, a többiek világiak voltak, köztük számos művész és értelmiségi. Az ukrajnai pravoszlávok zsinatán egyetlen püspök sem kívánt részt venni, mert az ő feljebbvalójuk az orosz pravoszláv egyház volt. Az egyházi törvények értelmében pedig a főpapok részvétele nélkül megtartott zsinatnak nem volt joga metropolitát választani és püspököket szentelni. A zsinat első előadója Vaszil Lipkivszkij esperes volt, aki a következő tételeket terjesztette a pravoszlávok elé: „1. A zsinatra érkezett valamennyi hívő nem privát személy, hanem egyházi közösségének választottja, ezért a zsinaton az egyetemes ukrán pravoszláv egyház hangja szólal meg. 2. A zsinat összes tagja hivatott dönteni Krisztus ukrajnai egyházának ügyeiben, tehát Krisztus közöttünk van. 3. A zsinat minden tagja hiszi azt, hogy az ukrán egyházat a Szentlélek irányítja, és ez a zsinat is a Szentlélek jóindulatának köszönhető. 4. Mindez annyit jelent, hogy a zsinat rendelkezik minden kanonikus feltétellel. 5. A moszkvai püspökök vagy azért nem jöttek el a zsinatra, mert nem tekintik magukat egyházunk tagjának, vagy pedig azért, mert tartják magukat ezen egyház választottjának”. A tézisek megvitatását követően a zsinat a teljes ukrán egyház vonatkozásában kanonikusnak és jogszerűnek nyilváníttatott, és megválasztotta Vaszil Lipkivszkijt az Ukrán Autokephal Egyház vezetőjévé, Kijev és egész Ukrajna metropolitájává. Az egyház új vezetése erkölcstelennek, és az egyházi törvények megszegésének nevezte a Moszkvai Patriarchátus 1686-ban bekövetkezett egyházfoglalását. (Moszkva annak idején Dioniszij cárhorodi pátriárkától vette meg az ukrán pravoszláv egyházat. Moszkva 200 cservonyecet –aranyrubelt – és 12 cobolyprémet fizetett. Dioniszijt emiatt később megfosztották rangjától, de az üzlet már megköttetett.) A zsinat döntött az ukrán nyelvű misézés mellett is.

Vaszil Lipkivszkij metropolita vezetésével elkezdődött az egyház újjászervezése. A történészek feltételezései szerint akkoriban a parókiák száma kétezer körül mozgott. A bolsevik hatalomnak azonban nem volt kedvére a nemzeti és egyházjogi alapokon álló egyház. A csekisták többször is letartóztatták, és börtönbe vetették Vaszil Lipkivszkijt. Másodjára szovjetellenes tevékenységért tartóztatták le, és három hónapot töltött a GPU harkovi börtönében. Vaszil Lipkivszkij megfogalmazta az egyház üldözésének négy okát: „A hatalom hamar rájött arra, hogy az Ukrán Autokephal Pravoszláv Egyház kezd megerősödni, és a hatalom szempontjából veszélyes heggyé nőni; autokephalnak, azaz a moszkvai egyházi mozgalomtól függetlennek nyilvánította magát, az egyházi függetlenség pedig magában hordozza az állami függetlenség lehetőségét is; vonzáskörébe vonja a nemzetet, ami a lehető legelfogadhatatlanabb az egyházellenes hatalom szempontjából; a nemzeti egyház nemzeti öntudatra neveli az embereket. A hatalom ellenzi a nemzeti öntudat – különösképpen az ukrán – megnyilvánulását”.
1927-ben a hatalom megszervezte az UAKE II. zsinatát, amelyre Vaszil Lipkivszkij egyenesen a harkovi börtönből érkezett. A csekisták ellenőrzése alatt ülésező zsinat küldöttei elé ultimátumot állítottak: vagy új metropolitát választanak, vagy szétkergetik a gyűlést, Vaszil Lipkivszkijt pedig száműzik. A zsinat kénytelen volt úgy dönteni, hogy „a nehéz időkre való tekintettel leveszik Vaszil Lipkivszkij metropolita válláról a szolgálat terhét”.
Vaszil Lipkivszkij 1929 októberéig a kijevi Szófia Székesegyház területén élt. Amikor a hatalom bezárta a templomot, kénytelen volt Szolomjankába költözni a testvéréhez, a Mária Oltalma Székesegyház szomszédságába. A kommunisták 1934-ben ezt a templomot is bezárták. Lipkivszkijt csak az a pénz mentette meg az éhhaláltól, amit Petro Majevszkij, a kanadai ukrán egyház papja utalt át neki.

Életének következő évtizede (1927-1937) megfeszített alkotó munkával telt. Folytatta egyháza és hazája szolgálatát. Vaszil Lipkivszkij keze alól került ki Az Ukrán Pravoszláv Egyház története, Az ukrán papság önképzésének tudománya címet viselő, kétkötetes egyházi törvénytár, az Ó-és Újszövetség című tankönyv, az egyetemes egyháztörténetről szóló 32 beszélgetés, a Szent Evangélium és az Apostolok cselekedeteinek fordítása, a Krisztusi üzenet az ukrán nemzetnek című, vasárnapi és ünnepnapi prédikációkat (194 szentbeszédet) tartalmazó kötet. Műveinek jelentős része végérvényesen elveszett az utókor szempontjából, a fennmaradottak azonban az ukrán nemzet felbecsülhetetlen szellemi örökségét képezik. Lipkivszkij kéziratait a testvére őrizte meg, és háború után az emigráció támogatásával jelenhettek meg Nyugaton.
A szovjethatalom 1930 januárjában felszámolta az UAPE-t. Az „autokephaliát a petljurista nemzeti-politikai függetlenség jelképének tekintették”. Az ukrán hívekre ráborult az üldöztetések, börtönök és koncentrációs táborok fekete fellege.
Msztyiszláv Szkripnyik érsek 1965-ben hozta nyilvánosságra, hogy abban az időben 30 püspök, 3000 pap és hívők százezrei adták életüket a hitükért.
Petro Majevszkij 1937 szeptemberében felkérte Vaszil Lipkivszkijt a kanadai ukrán egyház vezetésére, aki el is fogadta a felkérést, de október 22-én letartóztatták. Lipkivszkij idősebb leányát és két fiát szintén letartóztatták és száműzték Szibériába. A csekisták azzal vádolták Lipkivszkijt, hogy „egyike volt a Szovjetuniótól való elszakadást, és önálló ukrán állam létrehozását szorgalmazó ukrán papság nacionalista és fasiszta szervezete vezetőinek”.
A kijevi NKVD-t irányító „trojka” halálra ítélte az akkor 74 esztendős Vaszil Lipkivszkijt. Az ítéletet végrehajtották. Nyugvóhelye ismeretlen.

Nagyija Muzicsuk