№3(101)
május - junius
2009 év

A vasárnapi iskola tanulóinak bemutatója a ferencvárosi könyvvásáron

foto

Június 6-án a ferencvárosi könyvvásár vendégei voltak a MUKE vasárnapi iskolájának tanulói. A rendezvény látogatói megtekinthették és megtapsolhatták a gyerekek által előadott mesejátékot, az Aranytaréjú kiskakast, amelyet közösen állítottak színpadra a felnőttek és az előadásban szereplő gyerekek.
A darabot Nagyija Muzicsuk, a vasárnapi iskola tanárnője rendezte, a gyerekek pedig szülői segítséggel tanulták be az Elbeszélő, a Róka és a Nyuszi szerepét, és ők készítették a színes díszleteket is. A közönség – elsősorban a legifjabbak – kérésére az ukrán szöveget az előadás menetével párhuzamosan Hartyányi Jaroszláva és maguk a kis színészek tolmácsolták magyar nyelvre.
A gyerekek előadása mindenki tetszését elnyerte, de a legjobban talán a vasárnapi iskola tanulói örültek, akik jóízűen ropogtatták Nagyija asszony süteményeit, és még a közönséget is megkínálták a finomságokkal. Nagyon családias, vidám volt a hangulat, az előadás pedig igazán fantasztikus élményt jelentett. A mesét számos játék, ukrán dalocska színesítette.
A vasárnapi iskola tanulói nem először, és minden bizonnyal nem utoljára szerepeltek a közönség előtt. A nézők még nagyon sokszor találkozhatnak ezekkel a tehetséges gyerekekkel.